Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A tűzszünet ellenére ismét haltak meg ukrán katonák a kelet-ukrajnai fronton

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. július 3. 7:50

Az aratások idejére megkötött tűzszünet ellenére folytatódnak a harcok a Donyec-medencében, a kijevi hadműveleti parancsnokság július 2-ai, vasárnapi közleménye szerint az elmúlt napban két ukrán katona esett el és három sebesült meg, előtte pedig szombatra virradóra egy életét vesztette és kilenc sérüléseket szenvedett.

A közlemény szerint a Moszkva által támogatott szakadárok támadásai kiterjedtek a frontvonal teljes hosszára, több helyen a minszki egyezményekben tiltott, 100 milliméteresnél nagyobb kaliberű tüzérségi fegyvereket vetettek be a támadók az ukrán katonai állások ellen. Egy nap alatt összesen 25-ször nyitottak tüzet a szakadárok az ukrán katonák állásaira.
Nehéztüzérségi lövedékek csapódtak be a hévégén a Donyeck közelében – ukrán ellenőrzésű oldalon – fekvő Marjinka településen, ahol épületekben okoztak kárt, polgári személyek sérüléséről azonban nem érkezett hír.

A DAN donyecki szakadár hírügynökség szombat délelőtti jelentése szerint az addig eltelt 24 órában az ukrán fegyveres erők állítólag 36-szor sértették meg a tűzszünetet, és 14 települést ért tüzérségi támadás a megye szakadár ellenőrzés alatti részében. Eduard Baszurin szakadár vezető közlése szerint találat érte a donyecki vízszűrő állomást árammal ellátó vezetéket is, ami miatt az állomás leállt. Arról nem beszélt, hogy ez okoz-e ivóvízellátási gondokat, és ha igen, hány településen. Vasárnapi összesítést a napi támadásokról még nem közölt a DAN.

A fegyveres konfliktus békés rendezésére létrehozott háromoldalú – Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló – minszki összekötő csoport múlt szerdán jelentette be, hogy a szemben álló felek fegyverszünetet léptetnek életbe június 24-től augusztus 31-ig az aratások idejére.
Az egy hete életbe léptetett tűzszünet óta a támadások száma számottevően csökkent, viszont a felek továbbra is tiltott nehéztüzérségi fegyverek alkalmazásával vádolják kölcsönösen egymást.