Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megérkeztek Észtországba

Szöveg: Kapás Viktor hadnagy |  2017. július 3. 6:52

Július 2-án, vasárnap áttelepült Észtországba, a Training Bridge 2017 gyakorlatra a zömében a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár katonáiból álló magyar kontingens.

1596035437

A magyar alegység egy C-17 Globemaster III. típusú repülőgéppel utazott ki, a közel kétórás repülőút probléma nélkül telt, biztonságosan landoltak az észtországi Tartu település repülőterén.

1596035437

A repülőtéren az észt katonai sajtó interjút készített a kontingens parancsnokával. Fekets Zoltán alezredes elmondta: „a gyakorlaton részt vevő századnyi erő fő célja, hogy erdős terepen hajtsanak végre szakasz- és század-összekovácsolásokat, nemzetközi környezetben."

1596035438

A magyar kontingenst a repülőtérről buszokkal szállították át abba a laktanyába, amely a mintegy három hónapos gyakorlat ideje alatt a katonák bázisa lesz.

1596035438

Fotó: a szerző felvételei