Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnepeltek a repülő-műszakiak

Szöveg: Galambos Sándor |  2017. július 3. 6:43

„Az önök felelőssége, hogy mindenkor biztosítsák a repülés technikai feltételeit. Ehhez kitartásra, megalkuvás nélküli szakmai következetességre van szükség, amelyek alapját képezik annak a bizalomnak, amelyet a hajózók önökbe vetnek” − köszöntötte levelében fegyvernemi napjuk, július 2-a alkalmából a repülő-műszaki szakterület dolgozóit dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök.

Kecskeméten ünnepelték fegyvernemi napjukat a repülő-műszakiak. Adorján János (Sorkitótfalu, 1882. január 1. – Budapest, 1964. július 2.) gépészmérnök emléke előtt tisztelegtek. A hazai repülés úttörője gépészmérnöki oklevelét 1903-ban − Gottlieb Daimler tanítványaként – Stuttgartban szerezte. 1906–1909 között Párizsban, az autóiparban dolgozott, s az akkor kibontakozó francia aviatika hatására kezdett a repüléssel foglalkozni. Hazatérése után, gróf Andrássy Géza támogatásával, megtervezte és elkészíttette Libelle (Szitakötő) nevű kéthengeres, 25 lőerős, Adorján-Dedics motorral szerelt repülőgépét. Első sikeres felszállását 1910. január 10-én Rákosmezőn (a budapesti Örs vezér tér környéke), a lovasság akkori gyakorlóterén hajtotta végre. Ez volt az első olyan alkalom, amikor magyar pilóta magyar tervezésű és kivitelezésű repülőgéppel emelkedett a levegőbe.

1596720433

Az MH Légijármű Javítóüzemben tartott központi ünnepségen megjelenteket Bozóki János ezredes köszöntötte. A rendezvénynek helyt adó üzem parancsnoka beszédében kiemelte: a repülés gondolata egyidős az emberiséggel. Mindig is arra törekedtünk, hogy gyorsabban és magasabbra repüljünk, és ez a vágy ma sem csökkent. Mindennapjainkat egyre jobban meghatározza a repülés, de eközben hajlamosak vagyunk elfeledkezni azokról, akik lehetővé teszik a légi járművek levegőbe emelkedését, balesetmentes közlekedésüket, végzik üzemben tartásukat és biztosítják a hadrafoghatóságukat. Ezek a képességek elképzelhetetlenek lennének a repülő-műszaki állomány lelkiismeretes, fáradtságot nem ismerő, precíz munkája nélkül. Mivel a repülés egy bonyolult és veszélyes üzem, minden egyes szereplőjére, „fogaskerekére" hatalmas felelősség hárul.

A repülő-műszakiak napja alkalmából, eredményesen végzett szakmai munkájuk elismeréséül a Honvéd Vezérkar főnök emléktárgyat adományozott Horváth Gergely századosnak (MH 86. Szolnok Helikopter Bázis), Nagyházi József Zsolt százados (MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis) és Mészáros Zoltán főhadnagy (MH Pápa Bázisrepülőtér) munkáját pedig emléklappal köszönte meg.

Az MH Logisztikai Központ parancsnoka oklevelet adományozott Rusai Zsolt őrnagynak (MH LK), az MH Légijármű Javítóüzem állományában dolgozók közül pedig Domán László őrnagynak, Antal János zászlósnak és Csizmadia Zsolt közalkalmazottnak.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka emléktárgyat adományozott László Imre Márton alezredesnek MH ÖHP) és Leiner László őrnagynak (HVK Logisztikai Csoportfőnökség). Emléklapot adományozott: Varga Bence századosnak (MH 86. Szolnok Helikopter Bázis), Mócza György zászlósnak (MH Légijármű Javítóüzem) és Törteli József főtörzsőrmesternek (MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis).

1596720433

Az ünnepség zárásaként a Honvéd Vezérkar Logisztikai Csoportfőnökség, az MH Logisztikai Központ, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, a HM Állami Légügyi Főosztály Repülő-műszaki Felügyeleti Osztály, az MH Légijármű Javítóüzem, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, az MH Pápa Bázisrepülőtér, az MH Egészségügyi Központ Védelem-Egészségügyi Igazgatóság Repülőorvosi Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet, az MH Altiszti Akadémia, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Üzemeltető Intézet Katonai Repülő Tanszék, az Országos Rendőr-főkapitányság Készenléti Rendőrség Légi Rendészeti Parancsnokság, a Magyar Veterán Repülők Szövetsége, a Katonai Logisztikai Egyesület és a szolnoki RepTár képviselői megkoszorúzták az egykori repülő-műszakiak tiszteletére állított emléktáblát.

A kecskeméti rendezvényen – mások mellett – részt vett Schmidt Zoltán dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnökének támogató helyettese; Ugrik Csaba dandártábornok, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka; Mogyorósi József Zsolt ezredes, a Honvéd Vezérkar Logisztikai Csoportfőnökség Logisztikai Támogató Osztály megbízott osztályvezetője; Kiss Róbert ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis törzsfőnöke; Zupkó Tibor alezredes, az MH Logisztikai Központ Haditechnikai Főnökség főnökhelyettese; Csanády Tamás alezredes, a HM Hadfelszerelés Fejlesztési Főosztály főtisztje; dr. Lengyel Attila ezredes, az MH Egészségügyi Központ Védelem-Egészségügyi Igazgatóság Repülőorvosi Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet intézetvezető főorvosa; Botta András rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Készenléti Rendőrség Légirendészeti Parancsnokság parancsnoka; Magossy Zsolt alezredes, az MH Pápa Bázisrepülőtér parancsnokhelyettese; valamint a javítóüzem két egykori parancsnoka: Egri Károly és Tóth Sándor nyugállományú ezredesek.

1596720433

Fotó: a szerző felvételei