Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A vegyi fegyverek veszélyére figyelmeztetett az ENSZ-főtitkár

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. október 2. 19:18

Az ENSZ főtitkára nyugtalanságának adott hangot a szíriai vegyi fegyverek esetleges bevetése miatt a most zajló konfliktusban, mert ennek – a szavai szerint – „katasztrofális következményei” lennének.

„Megismétlem, hogy a szíriai kormánynak alapvető felelőssége a fegyverkészlet biztonsága és őrzése. E fegyverek bevetése kegyetlen bűncselekmény lenne, katasztrofális következményekkel" – mondta Ban Ki Mun egy találkozón, amelyet a vegyi fegyverek betiltásáról szóló nemzetközi megállapodás megkötésének 15. évfordulója alkalmával tartottak New Yorkban, helyi idő szerint október 1-én, hétfőn.

Az ENSZ-főtitkár emlékeztetett arra, hogy pár hete írásban is tájékoztatta Bassár el-Aszad szíriai elnököt az aggodalmairól. Kérte, hogy Damaszkusz minél előbb csatlakozzék az egyezményhez, amelyből csak pár állam maradt ki.

Ezek közé tartozik Szírián kívül Észak-Korea, Egyiptom, Angola, Szomália és Dél-Szudán. Két ország, Izrael és Mianmar (Burma) aláírta, de még nem ratifikálta. A csatlakozó 188 állam vállalta, hogy felszámolja teljes vegyi fegyver készletét.