Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A vírus elleni küzdelemről is egyeztetett az amerikai és az orosz elnök

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. március 31. 14:12

A Fehér Ház helyettes szóvivője is megerősítette, hogy Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn hosszú beszélgetést folytatott egymással telefonon.

Judd Deere, az amerikai elnöki hivatal helyettes szóvivője szerint a két államfő egyetértett abban, hogy a G20-as országcsoporttal együttműködve erőteljes nemzetközi kampányt folytatnak majd az új típusú koronavírus elleni harcban és egyben a világgazdaság megélénkítése érdekében.

Mindketten fontosnak tartották a globális energiapiacok stabilizálását – közölte Deere.

A washingtoni idő szerint hétfőn reggel történt Trump-Putyin egyeztetésről a Fehér Ház jóval a Kreml közlése után, a délutáni órákban adott hírt. A telefonbeszélgetés előtt Trump a Fox televíziónak nyilatkozva arról beszélt, hogy nem akarja az olaj- és gázipar teljes tönkretételét az alacsonyra zuhant olajárak miatt.

Az orosz-szaúdi olajvitáról szólva az amerikai elnök úgy fogalmazott: mindkét fél „megbolondult". A Rijád és Moszkva közötti árháború és piaci részesedésért folytatott vita, elemzők szerint, a palaolaj-termelésben élenjáró Egyesült Államok számára különösen káros.