Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A legmélyebb tisztelet és köszönet

Szöveg: Markovits Szilvia őrmester | Fotó: a szerző |  2020. március 31. 16:11

Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa március 31-én személyesen ellenőrizte az autópályák kijelölt pihenőiben szolgálatot teljesítő katonák munkáját, valamint a katonai rendész járőrfeladatokban résztvevő állományt.

1596077712

A katonai rendészek 2020. március 12-től segítik a rendőrség munkáját öt kijelölt pihenőhelyen az autópályák mentén. Az úgynevezett Korridor feladat célja, hogy az ország tranzitforgalmában résztvevőket segítse a mihamarabbi áthaladásban, és ellenőrizze, hogy csak a kijelölt pihenőkben állnak meg felfrissülni a járművezetők. Kriston István főtörzszászlós és Berek Zsolt főtörzszászlós, az MHP Haderőnemi Szemlélőség (Légierő) vezénylőzászlósa kíséretében március 31-én az M3-as autópálya Kerekharaszti pihenőhelyénél tett látogatást, hogy ellenőrizze a szolgálatban lévő katonákat. A vezénylőzászlós elmondta: nagyon fontosnak tartja a katonák motiválását és szükség van arra, hogy érezzék a vezetők jelenlétét, mivel a jelenlegi járványügyi helyzetben eredményesen csak közös erővel, közös céllal lehet végezni a feladatokat. A következetes, követelménytámasztó, példamutató vezetés kiemelten fontos. A katonai hivatásból adódó szolgálat többek esetében magával vonja a családjuktól, szeretteiktől való távollétet, ezért őket is megilleti a legmélyebb tisztelet és köszönet.

1596077712

A délelőtt folytatásában a csepeli Szent Imre téren ellenőrizte Kriston főtörzszászlós a járőröző katonákat. A jelenlétfokozó katonai rendészeti járőrök feladata a polgári lakosság segítése, a közrend megóvása, valamint szükség esetén a korlátozó rendeletben foglaltak megismertetése, azok betartatása.

A vezénylőzászlós minden helyszínen elbeszélgetett a szolgálatot teljesítőkkel, ellenőrizte a védőfelszerelések mennyiségét, a feladatok végrehajtásának körülményeit. „Örömmel tapasztaltam, hogy a katonák kellően motiváltak, szakmai felkészültségük kifogástalan, és megfelelő komolysággal, odafigyeléssel kezelik a járvány okozta helyzetet" – foglalta össze Kriston István főtörzszászlós az ellenőrzésen tapasztaltakat.