Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Abszolút szolidárisak vagyunk az Egyesült Királysággal”

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. május 23. 13:40

Május 22-én, hétfő éjjel robbantásos terrortámadást hajtottak végre a Manchester Arena bejárati csarnokában, Ariana Grande amerikai énekesnő telt házas koncertjének végén. A támadást egy férfi követte el pokolgéppel, és ő maga is meghalt. A robbanásnak 22 halálos áldozata van, köztük gyerekek. (Nemzetközi reakciók!)

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és a közel-keleti térségben tárgyaló Donald Trump amerikai elnök is kemény szavakkal ítélte el kedden az előző esti manchesteri robbantást.

A Palesztin Hatóság területén fekvő Betlehembe látogató Donald Trump legmélyebb részvétéről biztosította a terrortámadás halálos áldozatainak hozzátartozóit. „Abszolút szolidárisak vagyunk az Egyesült Királysággal" – mondta Trump, és „gonosz veszteseknek" nevezte a terroristákat.
„Nem nevezném szörnyeknek őket, mert szeretnék ezt a kifejezést… Mostantól fogva veszteseknek hívom őket, mert azok: lúzerek, és ha többen is lesznek, akkor is csak vesztesek"- hangsúlyozta az amerikai elnök.

„Az utóbbi napokban, a külföldi utamon arról beszéltem, hogy társadalmunk nem tolerálhatja a vérontás folytatását, egy percig sem tűrhetjük tovább az ártatlan emberek lemészárlását, és a mostani támadásban főként ártatlan gyerekek voltak az áldozatok" – tette hozzá.
„A terroristákat és a szélsőségeseket, a segítőiket és a támogatóikat örökre ki kell zárni a társadalmunkból. Fel kell számolni ezt a gonosz ideológiát, vagyis teljesen el kell törölni, és védeni kell az ártatlanok életét"- hangoztatta Donald Trump.

1596032725

Az izraeli kormány is elítélte, és rettenetes terrortámadásnak nevezte a történteket. „Részvétemet küldöm a meggyilkoltak családtagjainak, és gyors gyógyulást kívánok a sebesülteknek" – mondta Benjámin Netanjahu miniszterelnök. „A terrorizmus globális veszély, s a felvilágosult országok feladata, hogy mindenütt legyőzzék" – tette hozzá.
Izrael londoni nagykövetségén félárbócra eresztették a zászlókat a szolidaritás jeleként, és Mark Regev nagykövet együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit.
„A szabad világ értékeit és kultúráját fenyegető iszlám terrorizmus elleni globális háború közepén vagyunk"- hangsúlyozta Jiszráel Kac hírszerzési miniszter is, és az országok közötti biztonsági együttműködést erősítését sürgette.

Mély részvétét fejezte ki a manchesteri terrormerénylet miatt Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a Theresa May brit miniszterelnöknek küldött táviratában – közölte a Kreml sajtószolgálata.

„Határozottan elítéljük ezt a cinikus, embertelen bűncselekményt. Arra számítunk, hogy a merénylet megrendelői nem kerülik el a megérdemelt büntetést" – hangsúlyozta üzenetében az orosz elnök.
Putyin „megerősítette készségét a terrorellenes együttműködés növeléséhez a brit partnerekkel, mind kétoldalú alapon, mind pedig a széles körű nemzetközi erőfeszítések keretében" – idézte a TASZSZ az orosz elnök táviratát.
Az orosz elnök részvétét nyilvánította az áldozatok családtagjainak, és mihamarabbi gyógyulást kívánt a sebesülteknek.

A kétoldalú terrorellenes együttműködés megerősítéséről állapodott meg, és részvétét fejezte ki Nagy-Britanniának kedden Moszkvában Szergej Lavrov orosz és Davor Ivo Stier horvát külügyminiszter.
Oleg Sziromolotov orosz külügyminiszter-helyettes Moszkva készségét hangoztatta a Londonnal folytatandó terrorellenes együttműködésre, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az nem lehet „egyirányú utca". Mint mondta, az ezen a téren folytatott orosz-brit párbeszéd „nagyon nem egyszerű", bár a két ország titkosszolgálatai között „egyes kapcsolatok megújultak a Litvinyenko-ügy után".
Alekszandr Litvinyenkót, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) volt alezredesét 2006-ban mérgezték meg Londonban. A Scotland Yard szerint Litvinyenko teájába egykori ügynöktársai csempésztek polóniumot.

Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlament felsőháza külügyi bizottságának elnöke Facebook-bejegyzésben sürgette, hogy Európa újítsa fel az együttműködést Oroszországgal a terrorelhárítás területén. A szenátor szerint az összefogás felmondása „minimum hiba, maximum pedig a közös ellenségeinknek nyújtott segítség" volt.
„Ideje már megérteni, hogy az európaiakat nem (Bassár el-)Aszad (szíriai elnök), nem a Kreml és Teherán meg Washington robbantja fel. Javaslatunk az együttműködésre és a terrorellenes koalíció létrehozására aktuális és állandó érvényű" – írta Koszacsov.
A robbanószerek egész világra kiterjedő osztályozásának és megjelölésének bevezetésére tett javaslatot a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva Nyikolaj Kovaljov alsóházi képviselő, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlésének különmegbízottja. Szerinte ez a nemzetközi terrorellenes együttműködés keretében hatékonyabbá tenné a robbanóanyagok felkutatását és eredetük megállapítását.

1596032726

Németország kiáll Nagy-Britannia mellett, és tovább folytatja a küzdelmet a terrorizmus ellen – jelentette ki keddi közleményében Angela Merkel német kancellár.

A politikus kifejezte részvétét a manchesteri robbantás áldozatainak, sebesültjeinek és a hozzátartozóknak, felfoghatatlannak nevezve, hogy valaki egy „vidám popkoncertet" használjon fel arra, hogy „oly sok embernek elvegye az életét, vagy súlyos sérüléseket okozzon neki".
A támadás „csak tovább erősíti határozottságunkat, hogy brit barátainkkal együtt továbbra is fellépjünk mindazok ellen, akik ezeket az emberi életet megvető cselekményeket kitervelik és végrehajtják" – hangsúlyozta Angela Merkel.
„Biztosítom a nagy-britanniai embereket arról, hogy Németország kiáll mellettük" – tette hozzá a kancellár német és angol nyelven kiadott közleményében.
Kormányának több tagja is kifejezte részvétét.

Sigmar Gabriel külügyminiszter Twitter-üzenetében hangsúlyozta: „gondolatban brit barátainkkal vagyunk". Angol nyelven hozzátette, hogy „United we stand", vagyis „Egységben az erő".
Thomas de Maiziere belügyminiszter közleményében kiemelte, hogy a német hatóságok minden lehetséges segítséget megadnak a brit partnereknek az ügy feltárásához. Hozzátette: „annyira alávaló tett ártatlan gyerekeket és fiatalokat alattomos módon legyilkolni, hogy nem is találni rá szavakat".
Martin Schulz szociáldemokrata (SPD) kancellárjelölt is részvétét nyilvánította az áldozatoknak és hozzátartozóiknak, Twitter-bejegyzésében hangsúlyozva, hogy a robbantás „felfoghatatlan szenvedést" okozott.

A brit rendőrség szerint a hétfő késő este elkövetett robbantás terrortámadás volt, házi készítésű pokolgéppel követte el egy férfi, aki meg is halt a merényletben. Vele együtt 22 ember vesztette életét, és 59-en megsebesültek.
Az eset nyomán Németországban felerősödött a figyelem a következő nagy tömegrendezvény, a szerdán kezdődő Német Evangélikus Egyházi Napok (Deutscher Evangelischer Kirchentag) biztonsági vonatkozásai iránt. A hatóságok szerint a manchesteri támadás miatt nem kell átdolgozni a terveket.
A több helyszínen vasárnapig tartó, várhatóan százezreket megmozgató rendezvénysorozat biztosításában eleve a lehető legnagyobb terrorveszélyből indultak ki, „ennél nagyobb készültség nem is lehetséges" – mondta egy magas beosztású biztonsági tisztségviselő a Der Tagesspiegel című lapnak.

Elítélte a manchesteri terrortámadást és részvétét fejezte ki a halálos áldozatok családtagjai felé Mariano Rajoy spanyol kormányfő kedden Twitter-üzenetében.

A miniszterelnök rövid bejegyzésében mielőbbi felépülést kívánt a robbantás sebesültjeinek.
„Nyomorult tett" – így nevezte a támadást a spanyol külügyminiszter egy hétfő reggeli fórumon, amely egyperces néma főhajtással kezdődött az áldozatok emlékére.
Alfonso Dastis hangsúlyozta: „nem állunk meg", amíg a terroristák börtönbe nem kerülnek.
A külügyminisztérium tudomása szerint az áldozatok között nincs spanyol állampolgár – tette hozzá.
A spanyol királyi ház Twitter-üzenetében azt írta: a jogállam nem adja meg magát a terrorizmusnak. Spanyolország Manchesterrel és az Egyesült Királysággal van – tették hozzá.
Minden spanyol politikai párt vezetője elítélte a manchesteri fedett aréna előcsarnokában, Ariana Grande amerikai énekesnő koncertjének végén elkövetett támadást, amely a brit rendőrség legutóbbi közlése szerint 22 ember életét követelte.

Ma együtt gyászolunk, holnap pedig együtt harcolunk azok ellen, akik el akarják pusztítani európai életstílusunkat – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kedden, reagálva a 22 halálos áldozatot követelő előző napi manchesteri robbantásra.

Juncker közleményében szomorúságának adott hangot a terrortámadás miatt, és szolidaritását fejezte ki Theresa May brit miniszterelnökkel és a brit néppel. Kijelentette, mélyen megrázta, hogy a terrorizmus ismét félelmet akar gerjeszteni ott, ahol örömnek kell lennie, megosztottságot akar okozni ott, ahol a fiatalok és a családok ünnepelnek. „A gyáva támadások csak tovább erősítik elkötelezettségünket, hogy együtt dolgozzunk az ilyen gyalázatos cselekmények elkövetőinek legyőzésén" – fogalmazott.

1596032726

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke Twitter-üzenetében sokkolónak nevezte a manchesteri robbantást. Kijelentette: „Imáink és gondolataink az áldozatokkal, a sérültekkel és azok családjaival vannak".
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke üzenetében együttérzéséről biztosította a támadás áldozatainak hozzátartozóit.
Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja mélységes megdöbbenésének adott hangot a „szörnyű események" miatt. Kijelentette: szorosan nyomon követi a fejleményeket.
Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa felháborítónak nevezte a támadást, amelynek főként fiatalok voltak az áldozatai. Üzenetében szolidaritását fejezte ki az áldozatokkal, a családjaikkal és a brit néppel.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára üzenetében hangsúlyozta: az észak-atlanti szövetség Nagy-Britannia mellett áll a terrorizmus elleni küzdelemben. „Gondolataim a fiatalokkal, a barbár terrortámadás érintettjeivel vannak" – közölte a főtitkár.

Charles Michel belga miniszterelnök támogatásáról biztosította Nagy-Britannia lakosságát, és szolidaritását fejezte ki az áldozatokkal. Jan Jambon belügyminiszter közölte, körlevelet a rendőrségnek, hogy fokozzák a biztonsági intézkedéseket a nagy tömegeket vonzó rendezvényeknek és fesztiváloknak helyt adó helyszíneken.

A terrorizmus a civilizációnkat érő halálos kihívás, közösen kell fellépni az európai értékek védelmében – írta kedden a manchesteri terrortámadásra reagálva, II. Erzsébet brit királynőnek címzett részvétnyilvánító levelében Andrzej Duda lengyel államfő.

A terrorcselekmény „mindenkiben egyértelmű tiltakozást ébreszt, az áldozatok és hozzátartozóik iránt pedig a szolidaritás érzését kelti" – írta a lengyel elnök, hozzátéve, hogy a lengyelek imádkoznak az érintettekért.
„A terrorizmus a civilizációnkat érő halálos kihívás. Együtt kell kiállnunk Európa értékeinek, polgárainak szabadsága és biztonsága védelmében" – áll a levélben, amelynek írója a politikai felelősség, az elszántság és a bátorság nélkülözhetetlenségét hangsúlyozza. Ezek birtokában „együtt gátat vetünk a terrorizmus hullámának, amely a világunkat jelenleg érő egyik legsúlyosabb válság forrása".

Beata Szydlo kormányfő a Theresa May brit miniszterelnöknek címzett levélben nyilvánított részvétet. „A nemzetközi közösségnek határozottan szembe kell szállnia a polgárok biztonságát veszélyeztető cselekményekkel" – írta, arról biztosítva brit partnerét, hogy Lengyelország szövetséges államként kész megadni az Egyesült Királyságnak a szükséges támogatást a közös európai értékek védelmét célzó intézkedésekhez.
Mariusz Blaszczak belügyminiszter brit hivatali partnerének, Amber Ruddnak címzett részvétnyilvánításban hangsúlyozta, hogy intenzívebbé kell tenni a terrorizmus elleni harcot.
A lengyel külügyminisztérium keddi hivatalos közleménye „különös elővigyázatosságra és a helyi hatóságok utasításainak betartására" hívta fel a Manchesterben nagy számban élő lengyeleket. A közlemény szerint ellenőrzik, hogy a támadásnak nem volt-e lengyel áldozata.

Theresa May brit miniszterelnök szerint a biztonsági szolgálatok tudják, hogy ki követte el a hétfő éjszakai öngyilkos merényletet Manchesterben.

May, aki kedden a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA értekezletén elnökölt, az ülés után tartott Downing Street-i tájékoztatóján kijelentette: a nyomozás jelenlegi szakaszában még nem fedheti fel az öngyilkos merénylő kilétét.
Hozzátette ugyanakkor: a rendőrség és a biztonsági szolgálatok meggyőződése szerint egyetlen merénylőről van szó, de folyik a vizsgálat annak kiderítésére is, hogy az elkövető egyedül vagy valamely csoport tagjaként cselekedett.
A brit kormányfő közölte: továbbra is a második legmagasabb terrorkészültségi szint érvényes Nagy-Britanniában, de a belső elhárítás – MI5 – kötelékében működő egyesített terrorizmuselemző központ (JTAC), amelynek hatáskörébe tartozik a javaslattétel a készültségi szint módosítására, folyamatosan tanulmányozza a helyzetet.

Fotó: AP és Reuters