Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afgán elnök: az Egyesült Államok felülvizsgálhatja a csapatkivonás határidejét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. január 6. 12:19

Az Egyesült Államok 2016 végéig még felülvizsgálhatja az Afganisztánban hátramaradt csapatainak kivonására meghatározott menetrendet – jelentette ki Asraf Gáni afgán államfő egy január 4-én, vasárnap sugárzott tévé-interjúban.

A CBS amerikai tévéállomás Hatvan perc című műsorának nyilatkozva Gáni hangsúlyozta, hogy a kitűzött határidőre kell összpontosítani, de azt nem kell mereven értelmezni. Ha a felek mindent megtettek a kitűzött célok elérése érdekében, és valóban haladást értek el, kell lennie készségnek a határidő felülvizsgálatára – mondta.

Arra a kérdésre, hogy beszélt-e erről Barack Obama amerikai elnökkel, Gáni így felelt: „Obama elnök jól ismer. Nem szükséges, hogy erről beszámoljunk egymásnak." Az amerikai nemzetbiztonsági tanács és a védelmi minisztérium egyelőre nem kommentálta az afgán államfő szavait.

Afganisztán a múlt csütörtöktől teljes felelősséggel tartozik azért, hogy szavatolja a külföldi csapatok távozásának biztonságát. Ez egy próbája annak, hogy a 350 ezres afgán hadsereg felkészült-e a tálib szélsőségesek elleni harcra.