Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afgán katonák haltak meg egy amerikai légicsapásban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. július 20. 21:25

Amerikai légicsapásban meghalt 14 afgán katona július 20-án, hétfőn az ázsiai ország déli részén lévő Logar tartományban – közölték a helyi hatóságok. Két amerikai helikopter megtámadott egy afgán hadállást, és teljesen romba döntötte – mondta Baraki Barak körzet kormányzója. A tartományi kormány szóvivője megerősítette a támadás hírét, és azt is, hogy 14-en meghaltak.

Baraki Barak körzetben nagyon sok tálib lázadó van az AFP hírügynökség szerint, és elképzelhető, hogy az amerikai erők tálib harcosoknak nézték az afgán katonákat, bár a hadálláson ki volt tűzve az afgán zászló.

Egy meg nem nevezett amerikai katonai tisztségviselő úgy fogalmazott: “értesültek egy olyan incidensről Logar tartományban, amely az amerikai erőkkel kapcsolatos, és az ügyben folyik a vizsgálat".

Volt már egy hasonló eset tavaly márciusban szintén ebben a tartományban. Akkor a NATO vezette nemzetközi biztonsági erők az afgán hadsereg öt katonájának halálát okozták, és további nyolc megsebesült.

A NATO tavaly decemberben kivonult Afganisztánból, csak egy korlátozott számú, 12 ezer 500 fős nemzetközi kontingens maradt az országban a kabuli kormánnyal kötött megállapodás alapján. Ezeknek a katonáknak a többsége amerikai.