Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar dicsőség a német győzelmekben

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. július 20. 19:17

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

„A lelkesedés izgalmától hevül az ember, midőn az oroszok veréséről olvassa a hivatalos jelentéseket. Az új német offenzíva, amelybe teljesen bekapcsolódott a mi csapataink támadása, szinte óráról – órára nő, erősödik, s diadalról  diadalra vezet" – írta a Pesti Hírlap. „Északról és délről egyszerre nyomják a szövetséges csapatok az oroszokat, s ezek ereje egyre jobban összeroppan. Aki térképpel a kezében kíséri figyelemmel az eseményeket, az áttört vonalakat, az elfoglalt helyeket, az áthidalt folyókat, az örömtől átitatva látja kidomborulni egy remekül kieszelt s fényesen végre hajtott haditerv körvonalait, melyek, mint egy készülő vaskarika ívei körbeszorítják az ellenséget, s mire összeérnek a végek, kész lesz az oroszok rabbilincse. Még csak kezdetén vagyunk a nagy operációnak, de már is szenzációsak az eredmények. S ránk nézve ezek között is legörvendetesebb az, hogy a magyar katonák bátorságának és erejének fényes szerepe volt a közös győzelmekben is" – tudósított a győzelmekről a napilap.

Az újság arról is beszámolt, hogy „a legészakibb szárnyon, vagyis a Hindenburg fővezérlete és Below vezérlete alatt álló hadsereg (…), amely Kurland felé operál (…..) a tegnapi német jelentés szerint Kursanynál átkelve, a Windau folyón, 2400 oroszt elfogott, s 3 ágyút és 5 gépfegyvert zsákmányolt, a gyorsan harcba vetett új orosz erőket is megverte, 3620 oroszt újra elfogott, 6 ágyút és 3 gépfegyvert zsákmányolt. A orosz vereség színhelye Alt- Autz, már közel 40 kilométerre van a libau- savlii vasút vonaltól, a Mitau felé vivő vasút vonal mentén. Mitauig innen még 65 kilométert fut be a vasút. Hindenburg másik két hadserege, amely Scholz és Gallwitz tábornokok vezetése alatt harcol, a Pissa és a Visztula folyók közt hátráló ellenségnek keményen a sarkában van."

1595997622

A Népszava kukoricásban bujkáló orosz hadifoglyokról adott hírt. „Somogyszil község határában az egyik kukoricásban dolgozó asszony négykézláb mászkáló gyanús alakokat vett észre. Azonnal jelentést tett erről a szili községházán, ahonnét többen fegyveresen mentek ki a gyanús emberek fölkutatására. Hosszabb nyomozás után egy árokmenti bozótban elrejtőzve két orosz hadifogolyra bukkantak. A fegyveres emberek felszólítására az oroszok fölemelték kezeiket és megadták magukat. A közeli zabtáblában még három másik orosz hadifogoly rejtőzködött, akiket szintén elfogtak. A közönség a kiéhezett oroszoknak élelmet hozott és utána a községi zárkában helyezték el őket. A teljesen tájékozatlan oroszok nem tudták megmondani, hogy honnan szöktek meg."

(A sajtószemlét az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Kovács Dániel készítette.)