Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Agyonlőttek egy ENSZ-békefenntartót Maliban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. május 27. 17:39

Ismeretlen támadók május 25-én, hétfő éjjel agyonlőtték az ENSZ békefenntartó missziójának egyik katonáját Maliban, egy másikat pedig súlyosan megsebesítettek. A támadás a fővárosban, Bamakóban történt. A kéksisakosok a repülőtérről igyekeztek a város központja felé, amikor az autójukban rájuk támadtak.

A békefenntartókat az ENSZ-küldetés csaknem két évvel ezelőtti kezdete óta több támadás érte, de főleg északon. Bamakóban először múlt héten lőttek ENSZ-katonára.

Maliban 2012-ben egy katonai puccs után az északi országrészt tuareg lázadók és iszlamista fegyveres csoportok foglalták el. Később az iszlamisták kiszorították a tuaregeket, iszlám jogrendet vezettek be az általuk ellenőrzött területeken, és hadjáratot indítottak az ország déli része meg Bamako ellen.

Előrenyomulásuknak Franciaország katonai intervenciója vetett véget tavalyelőtt, azóta nemzetközi katonai jelenléttel igyekeznek biztosítani a rendet.

A hétfő éjszakai támadást egy név nélkül nyilatkozó mali tisztségviselő terrorcselekménynek minősítette. Azt hangoztatta, hogy a támadók a béke ellenségei.