Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aknagránátok csapódtak a tömegbe

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. október 25. 17:48

Legkevesebb kilenc ember meghalt Líbia második legnagyobb városában, Bengáziban, mert aknavetős támadás ért egy tüntető tömeget – közölték kórházi illetékesek.

  Mintegy kétezren tüntettek az al-Kís téren az ENSZ javaslata szerinti egységkormány létrehozása ellen, amikor legkevesebb hét aknagránát csapódott be közéjük.

Az észak-afrikai országban a korábbi diktátor, Moammer Kadhafi 2011. augusztusi meggyilkolása után hatalmi vákuum alakult ki. Jelenleg két kormány és két parlament működik Líbiában. A két rivális kormány mindegyike fegyveres erőkre támaszkodik, ezek és más fegyveres csoportok harcban állnak egymással az egyes területek és gazdasági források ellenőrzéséért. Egyes városokban megvetette lábát az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet is.

Egyelőre nem tudni, hogy melyik fegyveres erő áll a pénteki támadás hátterében.

A város egyes részeit érő rakétatámadásoknak időről időre civil áldozatai is vannak.

A világszervezet a két rivális kormány közötti elvi megállapodás alapján tett javaslatot egy nemzeti egységkormány megalakítására, hogy megszűnjön az országban uralkodó politikai válság, de belső feszültségek miatt a megállapodáshoz mindkét fél vonakodik végleges jóváhagyását adni.

A nemzetközi közösség által elismert líbiai parlament hétfőn elutasította az egységkormány létrehozásáról szóló ENSZ-javaslatot. A parlament szóvivője elmondta, hogy azért utasították el a tervezetet, mert a világszervezet nem volt hajlandó kivenni a megállapodás szövegéből azokat a kiegészítéseket, amelyeket a tobruki fél beleegyezése nélkül vettek bele a rivális kormány képviselői.