Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Alagutakat rombolt le az egyiptomi hadsereg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. december 8. 15:46

Megsemmisítettek húsz alagutat a Gázai övezettel határos egyiptomi területen – jelentette be december 7-én, hétfőn az egyiptomi hadsereg. Az alagutakat még novemberben tárták fel és rombolták le – olvasható a hadsereg Facebookon tett bejelentésében, további részleteket azonban nem közöltek.

2007 óta, amikor az iszlamista Hamasz szervezet kiszorította a Palesztin Hatóságot a Gázai övezetből, és átvette a terület irányítását, Egyiptom és Izrael blokád tartja a keskeny tengerparti övezetet. A Hamasz emberei azóta alagutak százait ásták a rafahi határövezetben, és azokon keresztül vittek árukat, például cigarettát, építőanyagot, alkatrészeket és fegyvereket is a palesztinok lakta területre.

Egyiptom éveken át szemet hunyt a határon keresztül zajló csempészet felett. Tavaly azonban, egy nagyszabású fegyveres támadást követően az egyiptomi hadsereg elkezdte megtisztítani a határsávot, és ütközőzónát hozott létre azzal a céllal, hogy felszámolják a határon átívelő alagúthálózatot.