Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikeres együttműködés

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2015. december 8. 16:49

Számos újdonságot tartogatott idén a tizennyolc éve rendszeresen megrendezett Wise Foresight elnevezésű, román–magyar közös gyakorlat. A résztvevők −a biztonságpolitikai környezet megváltozásával − részben a hibrid hadviselés elleni fellépésre koncentráltak, másrészt pedig a NATO-szintű Operation Atlantic Resolve gyakorlatsorozat keretén belül amerikai katonák is bekapcsolódtak a Magyar−Román Közös Békefenntartó Zászlóalj munkájába.

Noha a gyakorlat december 8-ai, keddi VIP-napján a Bakonyt elnyeléssel fenyegető ködtenger majdnem megtréfálta az előre tervezett programot, a nullaponti lőtéren felvonuló Bradleyk és a BTR-ek mégis el tudták hárítani a képzeletbeli veszélyt.

1596734920

A számítógéppel támogatott, zászlóaljszintű parancsnoki és törzsgyakorlás, valamint a cserekiképzés keretében végrehajtott harcászati gyakorlás éleslövészettel egybekötött mozzanatának első fázisaként, az amerikai−román−magyar közös erők erőszakos vízi átkelést hajtottak végre. A fiktív ellenség támadását a szövetséges csapatok védekező harccal visszaverték, majd ellentámadásba átmenve mértek döntő csapást az ellenségre, aminek következtében az visszavonulót fújt.

Dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes a látottakat értékelve köszönetet mondott a katonák felkészültségéért, és összességében sikeresnek ítélte a gyakorlatot. Mint hangsúlyozta: a felek közötti együttműködés régóta kiemelkedő fontosságú a két ország hadereje számára. Hallhattuk: noha a Wise Foresight évek óta a Magyar−Román Közös Békefenntartó Zászlóalj gyakorlatainak kódneve, idén amerikai katonákkal közösen hajtották végre a meghatározott feladatokat.

1596734921

„2014 elején az amerikai hadsereg az ukrajnai válságra adandó hatékony biztonsági válaszként állandó jelenlétet hozott létre Közép-Kelet-Európában. Ez a jelenlét epizodikus kiképzési rendezvények és gyakorlatok formájában valósul meg, Operation Atlantic Resolve néven. Alkalmazkodva a megváltozott biztonságpolitikai környezet gerjesztette új kihívásokhoz, ez a gyakorlat részben a hibrid hadviselés elleni harc szakmai fogásaira koncentrált" – fogalmazott az altábornagy.

Elhangzott: a gyakorlat zárómozzanatába bekapcsolódtak a Thunder Cloud 2015 elnevezésű közös kiképzésre hazánkba érkezett amerikai A−10-es csatarepülőgépek is. A szárazföldi erők a repülőgépek segítségével a közvetlen légi támogatás kérését, valamint a harctéri légi irányító tevékenységet gyakorolhatták, mégpedig többnemzeti környezetben. (Sajnos a kedvezőtlen időjárás miatt a repülőgépek a VIP-napon nem tudtak felszállni a pápai repülőtérről.)

A közel négyszáz katona összevonásával végrehajtott gyakorlat záróakkordjaként a magyar−román közös zászlóalj ideiglenes parancsnoka, Fábián László alezredes szimbolikusan átadta a parancsnokságot Claudiu Topor alezredesnek. (A hivatalos átadást december 11-én, Aradon tartják.)

1596734922

A hatályos dokumentumok alapján a Magyar−Román Közös Békefenntartó Zászlóalj létszáma mindkét fél részéről maximum 500-500 fő lehet. Jelenleg a zászlóalj magyar modulját az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 5/3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóalj biztosítja (449 fő), a míg a román modul a 18. „Banat" Lövészdandár és az aradi 191. Lövészzászlóalj összesen 449 katonájából tevődik össze.

A gyakorlat VIP-napját megtekintette dr. Scarlat Dumitru vezérőrnagy, a román haderő szárazföldi haderőnem főnöke, valamint Timothy J. Daugherty dandártábornok, az amerikai 4. Lövészhadosztály parancsnokhelyettese is.

1596734922

Fotó: Rácz Tünde