Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Allen tábornok folytatja tevékenységét Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. november 22. 12:04

John Allen tábornok visszatért Kabulba, hogy folytassa parancsnoki feladatkörének ellátását az Afganisztánban harcoló amerikai és NATO-csapatok élén – közölte november 21-én, szerdán az ottani nemzetközi erők (ISAF) szóvivője.

A Pentagon több mint egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy vizsgálatot indított a négycsillagos tábornok ellen, mert az feltehetően „nem megfelelő" levelezést folytatott egy olyan nővel, akinek köze volt Központi Hírszerző Ügynökség (CIA)lemondott igazgatója, David Petraeus szexbotrányához.

Az Európában állomásozó amerikai és az európai NATO-erők élére kijelölt Allen tábornok Washingtonban tartózkodott, amikor múlt hétfőn fény derült rá, hogy potenciálisan problematikus elektronikus levelezést folytatott a floridai felsőbb társadalmi körök egyik ismert személyiségével, Jill Kelleyvel.

Jelölésével kapcsolatban John Allent múlt csütörtökön hallgatta volna meg a szenátus illetékes bizottsága, de Leon Panetta védelmi miniszter felfüggesztette a kinevezési eljárást. A Pentagon vezetője bejelentette, hogy miközben a tárca főellenőre elkezdi az Allen és a Kelley közötti, mintegy 30 ezer oldalas levelezés áttanulmányozását, az afganisztáni erők parancsnoka a vizsgálat lezárásáig a posztján marad.

David Petraeus, aki John Allen elődje volt az afganisztáni szövetséges erők élén, november 9-én mondott le a CIA-igazgatói posztjáról, miután elismerte, hogy házasságtörő viszonyt folytatott az életrajzírójával, Paula Broadwellel. A viszonyt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) leplezte le, miután olyan névtelen, zaklató e-mailek ügyében indított nyomozást, amelynek címzettje Kelley volt. A szálak Broadwellhez vezettek. Az FBI a nyomozás kapcsán bukkant rá Kelley és Allen levelezésére.