Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikai dróntámadás pakisztáni iszlamista lázadók ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. január 5. 8:19

Amerikai drónnal végrehajtott légi csapásban meghalt legalább hat iszlamista lázadó január 4-én, vasárnap Pakisztán törzsek uralta északnyugati részén – közölték hírszerzési tisztségviselők. Két épületet ért légi csapás Észak-Vazirisztán tartomány egyik településén – tették hozzá.

Az előző nap a pakisztáni légierő több légicsapással megölt legalább harmincegy iszlamista lázadót az országnak ugyanebben a részében. A légierő október óta hajt végre légicsapásokat ott a Laskar-e-Iszlám nevű lázadócsoport állásai ellen. A hadsereg arra válaszul fokozta a radikális erők elleni offenzíváját, hogy iszlamista fegyveresek december közepén lemészároltak Pesavarban 149 embert, közöttük 133 iskolást.

Az iszlámábádi kormány a merénylet után bejelentette, hogy terrorizmus bűntette esetén ezentúl nem érvényesítik a halálbüntetésre vonatkozó moratóriumot, és megkezdik a már meghozott halálos ítéletek végrehajtását.

A parlament kedden szavaz arról az alkotmánymódosítási tervezetről, miszerint az iszlám szélsőségeseket nem polgári, hanem katonai törvényszék elé állítanák, mert sokak szerint a polgári bíróságok meg vannak félemlítve, nem mernek kellően súlyos büntetéseket kiszabni rájuk.