Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikai dróntámadások Pakisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. október 1. 19:31

Amerikai pilóta nélküli repülőgépek iszlamista célpontokat támadtak Pakisztán nyugati részében, és több harcost megöltek – közölték október 1-én, hétfőn pakisztáni belbiztonsági források.

A drónokat Észak-Vazirisztán törzsi terület fölé küldték, ahol Mir Ali kerületben lendültek támadásba. Ez a vidék az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet és a tálib szélsőségesek egyik erőssége.

A repülőgépekről négy rakétát lőttek ki egy járműre, amelynek három utasa meghalt – közölték a név nélkül nyilatkozó források.

Az amerikai haderők az utóbbi években egyre több helyszínen vetnek be világszerte ilyen távirányított repülőgépeket. Pakisztáni alkalmazásuk állandó feszültséget okoz a helyi vezetéssel, amely az ország szuverenitásának megsértését látja a berepülésekben és támadásokban.