Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikai exkatona esett el Ukrajnában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. augusztus 24. 19:41

Elesett egy volt amerikai katona a kelet-ukrajnai harcokban – közölte pénteken híroldalán a Fox News televízió. Az 55 éves Mark Gregory Paslawsky a Moszkva-barát szakadárok elleni hadműveletben részt vevő Donbassz zászlóalj tagjaként, az Ilovajszkért folytatott harcokban esett el.

A New Yorkban született, ukrán származású férfi befektetési bankár volt, és már több éve Kijevben élt. A Krím félsziget orosz elcsatolása indította arra, hogy fegyvert fogjon az ukránok oldalán.
Paslawsky kedden kapott halálos sebet, amikor zászlóalja az orosz határtól mintegy 60 kilométerre fekvő Ilovajszk elfoglalásával megpróbálta elvágni Donyeck utánpótlási útvonalát.
1981-ben végezte el a West Point-i katonai akadémiát, és tíz éven át szolgált az amerikai hadsereg kommandós alakulatainál. A Fox News arról nem kapott információt, hogy Paslawsky milyen rendfokozatban szerelt le. Az ukránoknál Franko fedőnéven, közlegényként harcolt.

Haláláról elsőként a Vice News című riportműsor szerkesztősége adott hírt, amely szerint ő volt az egyetlen amerikai, aki részt vett az ukrajnai harcokban.