Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ankara megtorolta az Iszlám Állam egyik akcióját

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. április 8. 19:47

A török hadsereg az Iszlám Állam dzsihadista szervezet észak-szíriai hadállásai ellen intézett légi csapást április 7-én csütörtökön, válaszul a szélsőségesek rakétatámadásaira.

A Dogan török hírügynökség szerint az iszlamisták által uralt szíriai területekről helyi idő szerint reggel kilenc körül legalább két rakétát lőttek ki a török–szíriai határon fekvő törökországi Kilisre, a támadásban hárman megsebesültek. Az egyik lövedék egy közút mellett csapódott be, a másik a városközpont egyik házát találta el. Egyes források szerint ebben két szíriai menekült élt.

A hatóságok elrendelték az érintett területek lezárását, és bezáratták a helyi oktatási intézményeket is.

Kilis hetek óta a szélsőségesek támadásainak célpontja: a január 18-i és a március 8-i csapások négy emberrel végeztek. A török kormány rendszeresen megtorolja az Iszlám Állam hasonló akcióit, mivel a dzsihadistákra nem vonatkozik a február 27-én életbe lépett szíriai fegyvernyugvási egyezmény.

Ahmet Davutoglu török kormányfő keddi közlése szerint Angela Merkel német kancellár a jövő szombaton ellátogat Kilisbe, ahol egy hatalmas menekülttábor üzemel.

Eközben a török légierő vadászrepülői bombázták a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki búvóhelyeit – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség csütörtökön.

Tavaly júliusban felbomlott a két éve tartó tűzszünet Ankara és a kurd felkelők között. Azóta a főként Délkelet-Törökországban zajló harcokban több ezer lázadó és a hadsereg több száz katonája vesztette életét. A PKK 1984 óta folytat fegyveres harcot a kurd függetlenségért, a konfliktus eddig körülbelül 40 ezer halálos áldozatot követelt.