Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Asszír keresztény nők harcolnak az Iszlám Állam ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. december 14. 21:39

Szíriában első ízben állítottak fel asszír keresztény női harcosokból álló alakulatot az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet elleni harcra. A jelenleg még csak ötven tagú csapat nemrég végezte el az alapkiképzést az északnyugat-szíriai al-Haszaka tartományban.

A Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia női zászlóaljainak mintájára szerveződő keresztény nőkből álló csapat az észak-szíriai el-Kahtáníja török határ menti város egyik elhagyatott malmának területén kapott kiképzést.

A katonák „a két folyó országa női védelmi egységének" keresztelték el századukat, utalva a Tigris és Eufrátesz közötti, az asszírok lakta területekre. A női egységekhez jelenleg sokan kívánnak csatlakozni, így a kiképzés is folyamatosan zajlik.

A női harcosok egyikét Babilóniának hívják, aki elmondása szerint nem bánta meg, hogy családját és foglalkozását hátra hagyva katonának állt az IÁ elleni harcban.

„Hiányzik Limár és Gabriella, és aggódom értük, hogy éheznek, szomjaznak vagy fáznak-e. Próbálom elmagyarázni nekik, hogy az ő biztos jövőjükért harcolok" – mondta a 36 éves családanya, aki hangsúlyozta: elhatározásában, hogy harcolhasson, férje is támogatta. Babilónia férje ugyancsak katona, aki azt mondta nejének, mutassa meg, hogy az asszír nők többet is tudnak a háztartás vezetésénél és a szépségápolásnál. „Hívő keresztény vagyok és ha a gyermekeimre gondolok, az csak megerősít az IÁ elleni harcban" – mondta Babilónia.

Az asszír keresztények a keleti egyházhoz tartoznak, istentiszteleteiket arámi nyelven tartják. Az ortodox és katolikus közösségeket is magukba foglaló asszírok a polgárháború előtti Szíria 1,2 millió lelket számláló keresztényeinek 15 százalékát alkották.

A női zászlóalj első bevetése során – egy kurd, arab és keresztény milíciákból álló koalíciós erő részeként – kiűzték az IÁ fegyvereseit a stratégiai fekvésű, az iraki határ közelében lévő al-Houl városból.

„Al-Houlban vált első ízben élessé számomra a helyzet, de a csapatunk nem került közvetlen katonai érintkezésbe az IÁ-val. Kalasnyikovval harcolok, még nem vagyok egy mesterlövész" – mesélte a terepszínű fejkendőt, nyakán fából faragott keresztet viselő 18 éves Lucia, aki nővérével közösen, édesanyjuk könyörgése ellenére csatlakozott a fegyveresekhez, ami miatt a tanulmányait is kénytelen volt megszakítani.

Az alakulat kevés harci tapasztalata miatt egyelőre a keresztény települések védelmében lát el feladatokat.

A katonai kiképző központot vezető 24 éves Thabirta Samír, aki korábban egy kulturális egyesületet vezetett, úgy nyilatkozott, hogy az alakulat a jövőben harci bevetéseken is részt vesz. Arra a kérdésre, hogy ki vezeti a női alakulatok kiképzését, Samír így válaszolt: „helyi és külföldi erők". November végén kurd forrásokból ismertté vált, hogy az amerikai hadsereg kiképzőtisztjei az észak-szíriai Kobaniban folytatnak katonai felkészítést és műveleti tervezést.