Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ausztrál dzsihadistákat fogtak el

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. augusztus 21. 16:01

Közel-keleti dzsihadista szervezetek hét ausztrál szimpatizánsát akadályozták meg a kiutazásban az ausztrál hatóságok – jelentette be csütörtökön Tony Abbott miniszterelnök. A fiatalemberek minden valószínűség szerint az Iszlám Államhoz hasonló terroristaszervezetekhez akartak csatlakozni – tette hozzá a kormányfő, részletekbe azonban nem bocsátkozott.


Az eset Abbott szavai szerint azt tükrözi, hogy az Iszlám Állam „halálkultusza továbbra is vonzó" a fiatalok számára.
Bevonták az útlevelüket

A Daily Telegraph című ausztrál napilap információi szerint öt embert augusztus 12-én a sydneyi repülőtéren, egy Malajziába induló repülőgépen vettek őrizetbe, miután az útleveleket ellenőrző hivatalnokoknak gyanússá váltak, egyebek közt a náluk lévő nagy mennyiségű készpénz miatt.

Az új terrorellenes ausztrál törvények értelmében az útlevelüket azonnal bevonták. Titkosszolgálati források szerint valószínűleg terrorszervezetek támogatása címén indítanak ellenük eljárást.

Az ausztrál kormány szerint mostanáig mintegy 120 ausztrál csatlakozott a Közel-Keleten harcoló dzsihadistákhoz, és közülük legalább harmincan meghaltak. Az ausztrál hatóságokat aggasztja az a veszély is, amit a harcokban megedződött emberek visszatérése jelenthet.

Ausztrália még tavaly decemberben új terrorellenes törvényeket fogadott el, miután sydneyi belvárosi kávéházban egy iráni iszlamista bevándorló 17 túszt ejtett és tartott fogva órákon át. A túszdrámában két túsz és az elkövető is életét vesztette.

Az elfogadott jogszabályok értelmében még akkor is tízéves börtönbüntetéssel sújtható valaki, ha csak ellátogat az Iszlám Állam szíriai fellegvárának számító Rakka tartományba. Canberra bevonta a szélsőségesnek minősített állampolgárok útlevelét, ezzel nehezítve meg, hogy elhagyják az országot és csatlakozzanak a harcokhoz a Közel-Keleten.

Abbott miniszterelnök május végén bejelentette, hogy heteken belül elfogadnak egy olyan törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a kormány megvonja az ausztrál állampolgárságot azoktól a kettős állampolgároktól, akiket terrorizmussal gyanúsítanak, még akkor is, ha nem ítélték el őket konkrét bűncselekmény miatt.