Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pokolgépes merénylet az egyiptomi fővárosban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. augusztus 21. 17:36

Nagy erejű pokolgép robbant csütörtökre virradóra az egyiptomi fővárosban egy rendőrségi épület közelében, legkevesebb hat rendőr megsebesült – közölték egyiptomi biztonsági források.


A Kairó egyik északi negyedében, Subra al-Haimában történt merénylet célpontja a rendőrség egyik részlegének, az állambiztonsági szolgálatnak az épülete volt.

Az épület előtt egy autóban elrejtett pokolgép lépett működésbe. A belügyminisztérium közleménye szerint az ismeretlen tettes megállt az autóval az épület előtt, majd kiszállt, felpattant egy motorkerékpárra és elhajtott. Nem sokkal eztán a gépkocsi felrobbant. A robbanás megrongálta az épületet. Szemtanúk szerint a helyszín körüli háztömbökben ablaküvegek szilánkjai borították az utcákat. A detonáció olyan nagy volt, hogy több másik városrészben is lehetett hallani.

Eddig egy szervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként. Az Iszlám Állam terrorszervezet egyiptomi ága, a Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) azonban az utóbbi hónapokban merényletek sorozatát követte el. Az egyik pokolgépes merényletben az egyiptomi főügyészt ölték meg, aminek nyomán az egyiptomi kormány szigorította a terrorizmusellenes törvény rendelkezéseit.