Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az afgán elnök szerint a terrorcselekmények ellentétesek az iszlám alapelveivel és az emberi jogokkal

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 15. 8:20

A terrorcselekmények ellentétesek az iszlám alapelveivel és az emberi jogokkal, a tálibok e gyilkos merényleteikkel soha nem lesznek képesek térdre kényszeríteni az afgán nemzetet – mondta december 14-i, vasárnapi beszédében Asraf Gáni afgán elnök.

Az államfő az elnöki palotában rendezett ünnepélyen elhangzott beszédében – amelyet a rádió is közvetített – leszögezte: „Soha nem fogjuk megadni magunkat a terrornak. A béke ügye a legfontosabb számunkra".

Az utóbbi hetek terrorcselekményei közül kettőt külön is említett: a múlt hónapban öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy röplabdatorna döntőjében, megölve mintegy hatvan embert és megsebesítve mintegy hetvenet, egy másik esetben pedig a terroristák egy ügyvédnő ellen hajtottak végre gyilkos akciót, melynek során egy gyermek is életét vesztette.

Gáni kijelentette: ezek a cselekmények szemben állnak az iszlám elveivel és az emberi jogokkal. „Az egész nemzetnek egybehangzóan kell kimondania: elég volt, véget kell vetni a brutális tetteknek!".

Az afgán elnök állást foglalt ugyanakkor a kínzás minden formája ellen, utalva az utóbbi hírekre, amelyek az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által elkövetett kegyetlen kihallgatási módszerekről szóltak.

Az AP amerikai hírügynökség megjegyezte, hogy Gáni beszédében nem utalt semmiféle konkrét lépésre, amelyet kormánya a jövőben a lázadók megtörésére tervezne. Apparátusa egyelőre az ország katonai és biztonsági struktúrájának teljes felülvizsgálatát helyezte kilátásba, ígéretet téve komoly személycserékre a tartományi kormányzók és a biztonsági tisztek körében. Külpolitikai téren nyomást akar gyakorolni Pakisztánra, amelyet arra akar rábírni, akadályozza meg, hogy területéről hajtsanak végre merényleteket afganisztáni célpontok ellen a tálibok és a legkegyetlenebb afganisztáni lázadócsoportként számon tartott Hakkani hálózat tagjai.

Több mint egy évtizeddel azután, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően az Egyesült Államok katonai intervenciójával sikerült megdönteni a tálib rezsimet, Afganisztán továbbra is háborúban áll az iszlamista fegyveres szervezettel, amely rendszeresen követ el támadásokat elsősorban a biztonsági erők tagjai és civilek ellen.

Asraf Gáni dörgedelmes beszéde két héttel azelőtt hangzott el, hogy az Afganisztánban állomásozó Nemzetközi Biztonsági Erők (ISAF) mandátuma az év végén lejár, jelenleg mintegy 41 ezer NATO-katona állomásozik Afganisztánban, 2012-ben még 130 ezer volt a létszámuk.

Kabul szeptember végén írta alá azt a megállapodást, amely megadja a felhatalmazást a katonai szövetség Afganisztánban maradásához. A biztonsági szerződés értelmében 2015-ben is az országban marad 12 500 NATO-katona, akik főleg az afgán biztonsági erők kiképzésével, tanácsadással fognak foglalkozni és támogatást nyújtanak a helyi fegyveres testületeknek.