Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az al-Kaida azt állítja, nincs kapcsolata az Iraki és Levantei Iszlám Állammal

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. február 4. 10:19

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat főparancsnoksága február 3-án, hétfőn közölte, hogy nem áll kapcsolatban az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű csoporttal – az elhatárolódás nyilvánvaló kísérlet arra, hogy a nemzetközi terrorhálózat kiterjessze befolyását a szíriai polgárháborúban küzdő iszlamista fegyveres csoportokra.

A kicsi, de erős ILIÁ hatalmi és területi viták miatt számos csatát vívott más iszlamista felkelőcsoportokkal, de összecsapott a nem vallási alapon szerveződött felkelőkkel is.

A felkelők belharcai – köztük a három éve tartó konfliktus legvéresebb összecsapásai – aláássák a Bassár el-Aszad szíriai elnök elleni felkelést, és elrettentik a béketárgyalásokat szorgalmazó nyugati hatalmakat. A felkelők közötti erőszaknak Szíriában csak idén már legalább 1800 halottja volt.

Az ILIÁ az al-Kaida keményvonalas ideológiáját követte eddig, és a kettőről széles körben úgy vélték, hogy kapcsolatban áll egymással. Ennek ellenére az ILIÁ-val összeütköző szervezetek között van az al-Kaida hivatalos szíriai szárnya, az an-Nuszra Front nevű iszlamista csoport, amelyet Ajman az-Zavahri al-Kaida-vezér irányít.

Egy, az iszlamisták szent háborújára szólító, dzsihadista honlapon az al-Kaida főparancsnoksága hétfőn azt állította, hogy az ILIÁ nem tartozik az al-Kaidához, a szervezetnek nincs kapcsolata vele, s az al-Kaida nem felelős annak tetteiért.

Tavaly áprilisban Abu-Bakr al-Bagdadi, az ILIÁ vezetője az-Zavahri utasításai ellenére megpróbálta egyesíteni szervezetét az an-Nuszra Fronttal, de inkább szakadást idézett elő.

Charles Lister, az IHS Jane’s kutatóintézet terrorizmussal és lázadással foglalkozó központjának elemzője szerint az al-Kaida közleménye „az al-Kaida újabb kísérlete, hogy végleg valamilyen befolyást szerezzen a szíriai iszlám szent háború irányítása felett" az egy hónapja tartó belharcok és az ILIÁ engedetlensége után. Hozzátette: ez az al-Kaida „erős és egyenes lépése, amely kétségtelenül azt szolgálja, hogy megszilárdítsa az an-Nuszrának mint az al-Kaida hivatalos szíriai képviselőjének a szerepét".