Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az al-Kaida vállalta magára 48 szír katona megölését

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. március 11. 16:00

Az al-Kaida iraki szárnya vállalta magára több tucat szír katona megölését március 11-én, hétfőn. Az Iraki Iszlám Állam (ISI) közleményében azt állítja, hogy 48 szíriai katonát és kilenc iraki őrt gyilkolt meg egy héttel ezelőtt a Szíriával határos, zömmel szunniták lakta nyugat-iraki Anbár tartományban.

„Fegyveres csapatainknak Anbár tartomány sivatagjában sikerült megtizedelniük a szafavida hadsereg egy menetoszlopát, amely szíriai katonákat és sabihákat (a szíriai hatalom milicistáit) szállított" – írta a szervezet.

A szunnita lázadókból álló ISI szafavidának az iraki állami intézményeket nevezi, így a síita felekezetű Núri al-Máliki iraki miniszterelnök vezette kormányt is, amelyet Irán csatlósának tekint. A szafavidák eredetileg a perzsa sahok türkmén származású dinasztiájához tartozók voltak. A kezdetben szunnita iszlám felekezet a XV. században átvette a síita tanokat.

A szíriai katonák az iraki határhoz közeli területen dúló harcok elől menekültek át Irakba, annak Ninive tartományába. Egy részük megsebesült a harcokban. Onnan az iraki hatóságok Anbár tartományon keresztül akarták őket Bagdadba szállítani, de közben az ISI fegyveresei automata fegyverekkel és aknagránátokkal lesből rátámadtak a konvojra. Az életben maradók visszafordultak a szíriai határ felé.

Közvetlenül az eset után az iraki védelmi minisztérium azt állította, hogy egy olyan csoport támadta meg a szíriai katonákat és kísérőiket, amely Szíriából szivárgott be Irakba.

Az iraki határ közelében dúló szíriai harcok alátámasztják azt a félelmet, hogy az immár etnikai jellegű háború kiterjed a határokon túlra, belerántva a konfliktusba a szomszédos országokat.