Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az al-Shabaab terrortámadásokkal fenyegette meg az Egyesült Államokat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. május 23. 18:00

Az al-Shabaab szomáliai iszlamista szervezet egyik magas rangú tagja május 22-én, csütörtökön terrortámadásokkal fenyegette meg az Egyesült Államokat és arra figyelmeztetett, hogy egy napon az iszlám zászlaja fog lobogni Washington felett.

A terrorszervezet harcosa, akinek az amerikai kormány ötmillió dolláros (1,1 milliárd forintos) vérdíjat tűzött ki a fejére, kijelentette a felkelők által működtetett egyik rádiócsatornának adott interjújában, hogy az al-Shabaab fegyveresei szent háborút vívnak Kenyában és Ugandában, utána pedig – Allah akaratával – majd Amerikában is.

Washingtonban régóta tartanak attól, hogy a szélsőséges szervezethez Afrikában csatlakozó több tucatnyi szomáliai származású amerikai állampolgár közül többen hazatértük után merényleteket követnek el az Egyesült Államokban.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló al-Shabaab tartotta ellenőrzése alatt Szomália déli részét 2006-tól 2011-ig, majd az Afrikai Unió csapatai kiűzték a szervezetet a fővárosból, Mogadishuból, és a városok többségéből. Az iszlám törvénykezés, a saría szigorú változatának bevezetésére törekvő iszlamista milícia ugyanakkor továbbra is tartja magát a falvakban, több vidéki kisvárosban, valamint a tengerparti Barawéban.