Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az amerikai képviselőház csaknem egyhangúlag megerősítette a NATO kölcsönös védelmi garanciáját

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. június 29. 10:25

Az amerikai képviselőház csaknem egyhangú szavazással megerősítette június 27-én, kedden a NATO kölcsönös védelmi garanciáját, amelynek értelmében az észak-atlanti szövetség valamennyi tagja védelmet nyújt a másiknak, bármelyiket is érje támadás.

A voksolásra azt követően kerítettek sort, hogy kétségek merültek fel Donald Trump elnök garanciát érintő elkötelezettségét illetően.
A 423:4 arányú igenlő szavazattal elfogadott határozat a szövege szerint „ünnepélyesen megerősítette" az Egyesült Államok változatlan elkötelezettségét a NATO kölcsönös segítségnyújtást rögzítő 5. cikkelye iránt.
A határozat egyúttal felszólítja valamennyi NATO-tagországot, hogy 2024-ig bruttó nemzeti össztermékének (GDP) legalább két százalékára növelje védelmi kiadásait.

A voksolás után Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke közleményt jelentetett meg. Ebben hangsúlyozta: „napjainkban, amikor mi és partnereink különböző fenyegetésekkel nézünk szembe szerte a világban, minden korábbinál fontosabb az erős NATO".

A Donald Trump NATO iránti elkötelezettségével kapcsolatban többször is kétségek merültek fel. A leghangsúlyosabban idén májusban, a NATO brüsszeli csúcsértekezletén, amikor az amerikai elnök csupán a védelmi kiadások növelésének szükségességéről beszélt, s nem ejtett szót a katonai szervezet alapokmányában rögzített kölcsönös védelem elvéről.