Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Arab Liga engedélyezi a szír felkelők katonai támogatását

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. március 8. 12:01

Az arab államok szabadon dönthetnek arról, hogy nyújtanak-e katonai támogatást a szíriai kormányerők ellen küzdő felkelőknek – szögezi le az Arab Liga kairói miniszteri értekezletén elfogadott március 6-ai, szerdai záróközlemény.

A szervezet főtitkára, Nabíl el-Arabi a tanácskozás után tartott sajtóértekezleten egyben bejelentette, hogy meghívták az ellenzéki Szíriai Nemzeti Koalíciót: vegye át Szíria képviseletét az Arab Ligában.

Az elmúlt évtizedekben a damaszkuszi kormány képviselői vettek részt az Arab Liga tanácskozásain, de az ellenzékkel szembeni erőszakos fellépés miatt 2011-ben a szervezet felfüggesztette a szíriai kormányzat mandátumát. A mostani tanácskozás után kiadott záróközlemény felkérte a Szíriai Nemzeti Koalíciót (az ellenzéki erőket összefogó „ernyőszervezetet"), hogy az Arab Liga március 26-27-i dohai tanácskozására már küldje el saját képviselőjét.

Ami a Bassár el-Aszad rendszere ellen küzdő felkelők támogatását illeti, az Arab Liga korábban még azt hangoztatta, hogy humanitárius és diplomáciai eszközökkel kell segítséget nyújtani nekik. A záróközlemény viszont most már úgy fogalmaz, hogy „minden államnak, saját szándékai szerint joga van az önvédelemhez szükséges bármilyen eszközt felajánlani a szíriai nép ellenállásának támogatására, ideértve a katonai eszközöket is."