Majdnem 6260 ugrás…
Szöveg: honvedelem.hu | 2013. március 8. 12:34„Nem tudom szavakkal megfogalmazni, mit jelent számomra az ejtőernyőzés. Én ebben éltem és élek a mai napig. Az ugrás nekem olyan volt, mint a levegővétel.” Simon László nyugállományú alezredes, egykori ejtőernyős szolgálatfőnök 6259 ugrás után akasztotta szó szerint szögre a sisakot.
Veszprémi, 17. emeleti lakásából, ha leül a kanapéra, az eget látja maga előtt. Sorsszerű mindez, mert tulajdonképpen rendszeresen onnan érkezett a földre, repülőgépből, helikopterből, de még hőlégballonból is. A valóságban persze minden Ózdon kezdődött, a híres vasgyár környékén, de Simon László nem lett kohász. Ő ennél többre, másra vágyott. A „többet" és a „mást" meg is kapta. Persze mindezt a véletlennek és egyik általános iskolás osztálytársának köszönheti, aki annak idején rokonságban állt egy bizonyos Básti József nevű vitorlázórepülőgép-oktatóval. 1958-at írunk és az oktató nyáron csábította a gyerekeket – ugyan jöjjenek ki időnként a bánrévei repülőtérre, rendetlenkedni úgymond, ott is lehet.
Írnokból ejtőernyős
Tologattuk a gépeket egész nyáron, aztán jutalomból elvittek minket repülni. Később le is tettem a vitorlázórepülő-vizsgát. Csak éppen a következő nyári repülőtábor idejére már az összes vitorlázó mentő ejtőernyőnek lejárt a hajtogatási ideje, Ózdon viszont nem élt akkoriban ejtőernyős – eleveníti fel a kezdeteket Simon László.
(További részletek a Magyar Honvéd magazin március 8-án, pénteken megjelenő számában!)
