Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az atomhatalmak szakadatlanul modernizálják arzenáljukat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. június 16. 16:36

A nukleáris rakétatöltetek száma az év elejére 465-tel 13 400-ra csökkent a világban, de a kilenc atomhatalom szakadatlanul modernizálja nukleáris arzenálját – állapította meg június 15-én kiadott jelentésében a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).

Az atomtöltetek számának csökkenése főleg annak tudható be, hogy Oroszország és az Egyesült Államok – amelyek együtt a töltetek mintegy 90 százalékát birtokolják – leszerelt régi gyártásúakat. Az intézet becslése szerint körülbelül 1800 atomtöltet van magas szintű harckészültségben a világon.

Atomhatalom még Nagy-Britannia, Franciaország, Kína, India, Pakisztán, Izrael és Észak-Korea. A SIPRI kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy mind a kilenc atomhatalom modernizálja arzenálját vagy fejleszt új fegyverrendszert. Ezek között vannak rakétarendszerek és repülőgépek, valamint atomfegyver-gyártó létesítmények.

Az intézet állítása szerint kizárólag nyilvános adatok alapján állította össze jelentését, az mégis nehéz feladat volt, mert – mint írták – az atomhatalmak sok mindent titkolnak. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország teszi nyilvánossá a legtöbb információt.

Oroszország a 2010-es, Új START nevű kétoldalú egyezmény alapján megoszt valamennyi információt az Egyesült Államokkal. India és Pakisztán közleményeket kiad bizonyos rakétatesztjeiről, de arzenálja nagyságáról kevés adatot közöl.

Észak-Korea nem ad semmilyen információt nukleáris képességeiről, de bejelent bizonyos atomfegyver- és rakétateszteket, Izrael viszont semmit nem közöl nukleáris arzenáljáról – olvasható a jelentésben.