Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az EBESZ drónokkal fogja megfigyelni az orosz-ukrán határt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. szeptember 12. 14:16

Pilóta nélküli repülőgépekkel fogja megfigyelni az orosz-ukrán határt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) – jelentette be szeptember 11-én, csütörtökön a lett fővárosban Didier Burkhalter, a szervezet soros elnöke.

„Továbbra is segíteni szeretnénk a válság megoldását (…) Megpróbálunk gyorsan drónokat beszerezni az Oroszország és Ukrajna közötti határ megfigyelésére" – mondta a svájci külügyminiszter, miután tárgyalt Andris Berzins lett elnökkel.

Burkhalter, aki már hétfőn is az EBESZ ukrajnai megfigyelő missziójának kibővítésére szólította fel a tagállamokat, ismét a politikai folyamat és a nemzeti párbeszéd fontosságát hangsúlyozta annak érdekében, hogy „igazi jövőt építsenek Ukrajna számára".

A harcok szüneteltetéséről Kijev és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok képviselői által pénteken aláírt minszki jegyzőkönyv értelmében a bécsi székhelyű szervezetnek kell biztosítania a fegyvernyugvás, valamint az ukrán-orosz államhatár ellenőrzését is.

A soros elnök hétfőn közölte, hogy az elmúlt két napban ötvenkilenc, a tűzszünetek felügyeletében tapasztalt szakember kezdte meg munkáját Ukrajnában, az ottani feladatok ellátására azonban mielőbb további megfigyelőket kell toboroznia a szervezetnek.