Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Egyesült Államok hazaszállított 12 foglyot egyik afganisztáni titkos börtönéből

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. június 13. 19:22

Az Egyesült Államok egyik afganisztáni titkos börtönéből hazaszállított 12 olyan terroristagyanús embert, akiket évek óta bírósági ítélet nélkül tartott fogva – közölte június 12-én, csütörtökön az AFP-vel egy neve elhallgatását kérő tisztségviselő.

Egy francia, egy kuvaiti és 10 pakisztáni állampolgárt szállítottak hazájukba a múlt hónapban a Parvan városban lévő titkos börtönből, amelyben még mindig raboskodik 38 nem afgán fogoly – tette hozzá az illető. Az AFP nem tudta meg, hogy milyen feltételekkel engedték szabadon ezeket az embereket.

A parvani börtön hasonló gondot okoz Barack Obama amerikai elnök kormányának, mint a guantánamói. Mindkét helyen olyan terroristagyanús embereket börtönzött be az Egyesült Államok, akik ellen nem volt kellő bizonyítéka a bíróság elé állításhoz, viszont nem akarta szabadon engedni sem őket. Obama kormányzása elejétől fogva be akarta zárni ezeket a börtönöket, amelyeket a George Bush vezette kabinet idején, a terrorizmus elleni hadjárat keretében létesítettek.