Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az egyik pilótát kimentették a szírai hadsereg katonái

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. november 25. 11:03

A szíriai hadsereg katonái kimentették a török légierő által lelőtt orosz vadászgép egyik pilótáját – jelentette be november 25-én, szerdán Oroszország párizsi nagykövete.

Korábban Recep Tayyip Erdogan telefonon beszélt Barack Obamával, és egyetértettek, hogy fel kell oldani a feszültséget, ugyanakkor Washington szerint szír területen érte találat a gépet, amivel Moszkva egyetért. Utóbbi kilátásba helyezte a Törökországgal közös projektek lefújását.

A mentési akcióról Alekszandr Orlov az Europe 1 rádiónak nyilatkozva azt mondta: a keddi incidens során az egyik pilótát megsebesítették, miközben ejtőernyőjével leereszkedett, majd földet érés után a térségben tevékenykedő dzsihadisták barbár módon meggyilkolták.

„A másiknak sikerült megmenekülnie. A legfrissebb információk szerint őt a szíriai hadsereg kimentette, és már úton kell, hogy legyen az orosz légitámaszpontra" – mondta a nagykövet.