Az ENSZ BT elítélte Phenjan legutóbbi rakétakísérletét
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2016. augusztus 28. 9:19Egyhangúlag elítélte augusztus 26-án, pénteken Észak-Korea legutóbbi, három nappal korábban végrehajtott rakétakísérletét az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely „további jelentős intézkedéseket” helyezett kilátásba az ország ellen.
A phenjani rezsim két nappal azután hajtotta végre az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait sértő újabb fegyverkísérletet, hogy „megbocsáthatatlan" bűnténynek, a Koreai-félszigetet „a háború szélére sodró" provokációnak minősítette a dél-koreai és amerikai haderő hétfőn megkezdett szokásos éves hadgyakorlatát, és válaszul „megelőző nukleáris csapással" fenyegetőzött.
Dél-koreai tisztségviselők aggodalommal állapították meg, hogy Észak-Koreának még sohasem sikerült ilyen messzire eljuttatnia tengeralattjáróról indított rakétát. A ballisztikus fegyver 500 kilométeres távolságot tett meg kilövésétől becsapódásáig, ami immár Dél-Korea szinte egészére fenyegetést jelent, ha a határ közeléből indítja Észak-Korea a rakétát. Ráadásul Japán egyes részei is a rakéta hatótávolságán belülre esnek, köztük az amerikai támaszpontok Okinava szigetén.
Szárazföldi indítású rakétákkal ezeket a célpontokat már eddig is elérhette volna Észak-Korea, ám a földi telepítésű rakéták indítási helye könnyebben felderíthető még kilövésük előtt, mint a tengeralattjárókon rendszeresítetteké.
Az ENSZ BT ezért is jelezte, hogy szükség esetén – vagyis ha Phenjan nem hagy fel az effajta kísérletekkel – újabb, szigorúbb szankciókat léptet életbe.
Ez a testület március 2-án egyhangúlag fogadta el a 2270-es határozatot Washington és Peking közötti hosszas és bonyodalmas tárgyalások eredményeként. A határozat a korábbinál keményebb szankciókat helyezett kilátásba a phenjani rezsimmel szemben, de ezek sikere nagyrészt az Észak-Korea kitartó támogatójának számító Kínán múlik.
Peking egyébként maga is tiltakozását fejezte ki az újabb rakétateszt után az észak-koreai nukleáris program ellen. A tokiói látogatáson tartózkodó kínai külügyminiszter, Vang Ji szerdán kijelentette: „Kína tiltakozik az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2270-es határozatának bármiféle megsértése miatt".
Cson Min Dok, az észak-koreai külügyminisztérium illetékese szombaton az AP televíziónak nyilatkozva „szörnyű provokációnak" nevezte a BT-ben az Egyesült Államok vezényletével zajló „eszmecseréket".
Hangsúlyozta, hogy országa az Egyesült Államok „vérlázító nukleáris megfélemlítése" miatt fejleszt atomfegyvert, a tengeralattjáróról végrehajtott rakétakísérlet pedig nem veszélyeztette a szomszédos országok biztonságát. A külügyi tisztségviselő úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok leginkább úgy tud elkerülni egy végzetes észak-koreai csapást, ha tartózkodik a Phenjan méltóságát sértő cselekményektől, biztonsága veszélyeztetésétől, megfontoltságot és önuralmat tanúsít.