Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ENSZ szerint nem valósul meg határidőre a vegyi fegyverek megsemmisítése

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. május 29. 20:04

Az ENSZ-főtitkár arról tájékoztatta a világszervezet Biztonsági Tanácsát (BT), hogy a június 30-i határidőre nem valósul meg a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítése.

Ban Ki Mun az AP amerikai hírügynökség birtokába került levél szerint azt írta, hogy a szíriai kormányzat által bevallott vegyifegyver-készlet 7,2 százaléka még mindig a polgárháború dúlta országban van. Mint írta, a damaszkuszi kormány azt állítja, hogy a veszélyes anyagokat földi úton kell szállítani, de ez jelenleg nem lehetséges a térségben uralkodó biztonsági állapotok miatt.

„Rendkívül fontos, hogy a Szíriai Arab Köztársaság a lehető leghamarabb befejezze a (vegyi fegyverek) kivonásának még hátralévő műveleteit, ahogy arra a hatóságok ígéretet is tettek" – hangsúlyozta Ban Ki Mun.

Az eredeti tervek szerint a mintegy 1300 tonna vegyi fegyvert június 30-ig kellett volna elszállítani és megsemmisíteni.