Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az EU-tagországok kizárták, hogy beavatkozzanak Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. szeptember 29. 10:04

Az Európai Unió védelmi miniszterei nicosiai informális találkozójukon kizárták, hogy a tagországok részt vegyenek bármilyen szíriai katonai beavatkozásban, és kiálltak amellett, hogy politikai megoldást kell találni a válságra. A miniszterek kétnapos informális találkozója szeptember 27-én, csütörtökön ért véget.

„Célunk segíteni a térség népeit saját demokratikus intézményeik, társadalmuk és olyan államuk kialakításában, amelyben érvényesülnek az emberi és a politikai szabadságjogok" – jelentette ki Démétrisz Eliadesz ciprusi miniszter, a találkozó házigazdája.

„A legfontosabb, hogy meg kell akadályozni Szíriában a további vérontást és a rombolást, helyre kell állítani a békét, és megakadályozni a válság kiterjedését a térségre, különösen Libanonra, mert egy ilyen fejleménynek beláthatatlan következményei lennének" – tette hozzá.

Szíriában a helyzet tragikus, és a találkozón a minisztereknek általában az volt a véleménye, hogy nem látható, mikor lesz vége a válságnak – mondta.