Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dicsőség fogja koszorúzni tetteinket

Szöveg: Snoj Péter |  2012. szeptember 29. 11:16

A mai nap jelen és múlt találkozása, ünnep és emlékezés, hazánk és a Magyar Honvédség történelmének, katonai hagyományainak megtestesülése – hangsúlyozta Domján László vezérőrnagy Sukorón, szeptember 28-án, pénteken.

1595942189

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka a százhatvannégy évvel ezelőtt, a település református templomában összeült haditanácsra emlékező ünnepségen vett részt. A haditanács 1848. szeptember 28-án a másnapi, mára már csak a pákozdi csataként ismert, győztes ütközetet készítette elő. Hazánk nagyjai ekkor döntöttek arról, hogy nem engedik tovább az osztrák seregeket.

Domján László vezérőrnagy beszédében kiemelte: „A csata jelentősége elsősorban erkölcsi és politikai viszonylatban mérhető: a frissen megalakult magyar honvédség bebizonyította, hogy képes legyőzni egy nála létszámában nagyobb, felszereltségében jobb hadsereget és képes megvédeni hazáját az ellenséggel szemben. A honvédek hozzáállását példázza, a hitvallásként is hangoztatott mondat: «győzünk vagy halunk, dicsőség fogja koszorúzni tetteinket, mert a haza fennmaradásáért küzdöttünk»" – fogalmazott az ünnepségen.

1595942189

A megemlékezés a Honvéd Együttes előadásával, koszorúzással, majd fáklyás felvonulással folytatódott.

Fotók: A szerző felvételei