Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az iraki hadsereg körbekerítette a moszuli dzsihadistákat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. március 2. 10:06

Az iraki hadsereg bekerítette március 1-én, szerdán az Iszlám Állam Moszul nyugati részén maradt harcosait, miután a városból kivezető utolsó jelentős főutat is ellenőrzése alá vonta – közölte a Reuters brit hírügynökséggel a hadsereg egyik tábornoka. Az EFE spanyol hírügynökség eközben arról számolt be, hogy az IÁ vezetője elismerte harcosai vereségét.

A tájékoztatás szerint a katonák mindössze egy kilométerre vannak a nagyváros északnyugati szélétől. Egy másik iraki tábornok azt mondta, hogy a katonák nyolcszáz méterre közelítették meg a fő kormányzati épületegyüttest, amelynek visszafoglalása szimbolikus győzelmet jelentene az Iszlám Állam ellen harcoló iraki erők számára.

A hadsereg által elfoglalt út egyik a terrorszervezet fellegvárával, Tal Afarral köti össze Moszult, és onnan a szíriai határig vezet tovább.

Az EFE spanyol hírügynökség értesülése szerint Abu Bakr al-Bagdadi, az IÁ vezetője elbúcsúzott követőitől egy Moszulban kiadott írásos közleményben, amelyben elismerte harcosai vereségét a kormányerőkkel szemben – közölték katonai források.

Moszul keleti felét az iraki biztonsági erők az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció támogatásával januárban foglalták vissza, majd február 19-én hadműveletet indítottak a nyugati városrész felszabadítására.

A feltételezések szerint még több ezer dzsihadista – köztük sok külföldi – tartózkodik az Iszlám Állam által 2014-ben elfoglalt Moszulban. A szélsőségesek elsősorban orvlövészek, öngyilkos merényletek és gránáttűz segítségével védekeznek a kormányhoz hű, nagyjából százezer fős támadó csapatok ellen. Az IÁ-ellenes szövetségnek az iraki katonák és különleges erők mellett részét képezik kurd harcosok és síita milíciák is.