Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az iráni állami televízió bemutatta a lemásolt amerikai drónt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. november 13. 17:04

Az iráni állami televízió november 12-ei, szerdai adásában bemutatta azt a pilóta nélküli repülőgépet, amelyet állítólag egy 2011-ben elfogott amerikai drónról másoltak le.

Az RQ-170 Sentinel típusú lopakodó megfigyelő repülőgép másolata a csatorna arab nyelvű adásában volt látható, amint egy hegyvidék felett repül, majd leszáll egy támaszponton. Szakértők szerint az iráni változat külsőleg nagyon hasonlít a Lockheed Martin amerikai hadiipari vállalat által gyártott eredetire.

A Forradalmi Gárda nevű elitalakulat légierejének parancsnoka szerint a 2014. március 20-án kezdődött iráni naptári év végéig még legalább két-három ilyen drónt fognak építeni, a sorozatgyártás pedig jövőre kezdődik. Amir Ali Hadzsizade tábornok azt állította, hogy az iráni változat még jobb is, mint az eredeti: könnyebb, kevesebbet fogyaszt, nagyobb sebességre képes és a hatótávolsága is hosszabb. Elmondta, hogy ők az amerikaiakkal szemben egyáltalán nem használtak fémet a repülőgép testének építésekor.

A Forradalmi Gárda hétfőn jelentette be, hogy sikeresen tesztelte ezt a pilóta nélküli repülőgépet. A tábornok akkor arról számolt be, hogy erről hamarosan egy videofelvételt is bemutatnak. „Az amerikaiakat megüti a guta, ha megtekintik ezt a felvételt" – tréfálkozott Hadzsizade.

Teherán azt állítja, hogy sikerült visszafejtenie az RQ-170 Sentinel konstrukcióját és tervét.

Az amerikai pilóta nélküli repülőgépet állítólag 2011 decemberében fogták el, miután Afganisztánból berepült az iráni légtérbe.

Irán más amerikai drónok elfogását is bejelentette az utóbbi években, köztük a Boeing gyártotta Scaneagle-t – amely kevésbé modern -, miután a Perzsa-öböl felől berepült Irán fölé. A tájékoztatás szerint ezt is lemásolják, és a saját verziót rendszerbe állítják.

Irán már egy jó ideje azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy drónokkal kémkedik atomprogramja után, amelyről azt állítja, hogy kizárólag békés jellegű. Az Egyesült Államok és más nyugati országok viszont régóta azzal gyanúsítják Iránt, hogy civil atomprogramja mellett titokban atomfegyver birtokába akar jutni.

Szintén szerdán az iráni állami tévé „7 perc alatt Tel-Avivba" címmel közölt propagandafilmet az ország rakétaiparáról. A film címe azt hivatott jelezni, hogy Teherán közepes hatótávolságú rakétái ennyi idő alatt érnék – és pusztítanák – el az izraeli Tel-Aviv városát.

Irán nem ismeri el Izraelt, és az iszlám köztársaság vezetése korábban számos ellenséges kijelentést tett Izraellel szemben.