Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Iszlám Állam teljes vereségét jósolja az amerikai különmegbízott

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. november 16. 15:19

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet hamarosan bekövetkező „teljes vereségéréről” és az Egyesült Államok további szíriai szerepvállalásáról, illetve Washington és Damaszkusz kapcsolatáról beszélt washingtoni sajtótájékoztatóján James Jeffrey, az Egyesült Államok szíriai különmegbízottja helyi idő szerint november 14-én, szerdán.

Jeffrey az Iszlám Állammal kapcsolatban azt mondta, az Egyesült Államok által támogatott fegyveresek néhány hónapon belül képesek lesznek végső csapást mérni a terroristaszervezet megmaradt csoportjaira. A polgárháború lezárását követő újjáépítés kérdésében a különmegbízott kifejezte reményét, hogy a Bassár el-Aszad vezette damaszkuszi kormány hajlandó lesz reformokra egyes területeken, mert Washington ezektől teszi függővé a háború dúlta ország rekonstrukciójára szánt pénzügyi segítségnyújtást. „Nem akarjuk megváltoztatni a rezsimet, viszont elvárjuk, hogy a rezsim változtasson" – hangsúlyozta nyilatkozatában Jeffrey, és hozzátette, amennyiben ez nem történik meg, elképzelhető, hogy az IÁ újra erőre kap.

A szíriai csapatkivonásokkal kapcsolatos kérdésekre a különmegbízott nem adott pontos választ. Jelenleg csaknem 2000 amerikai katona állomásozik Szíriában, akiknek a feladata a segítségnyújtás az Egyesült Államok legfontosabb szövetségesének, a kurd parancsnokság alatt álló, a dzsihadistákkal is harcoló Szíriai Demokratikus Erőknek (SDF). Jeffrey továbbá felszólította Teheránt, vonja ki katonáit Szíriából, hozzátéve, addig nem lehetséges a győzelem az IÁ terroristái felett, amíg iráni katonák vannak a térségben. „Nem lehetséges az IÁ felett a teljes győzelem addig, amíg Damaszkusz nem változtat a hozzáállásán, Teherán pedig a térségben vállalt szerepén" – mondta a különmegbízott.