Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyre többen kapnak honvédelmi ösztöndíjat

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2018. november 16. 15:55

Átadták a Béri Balogh Ádám középiskolai és a Lippai Balázs esélyegyenlőséget elősegítő ösztöndíjakat november 16-án, pénteken a fővárosban. Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára a rendezvényen hangsúlyozta: aki a tanulmányaiba fektet, az egyben a hazájáért is tesz.

1599196145
Az államtitkár a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban tartott ünnepségen, mintegy 80 diák előtt elmondta: az idén kiírt pályázaton többségében a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium, illetve a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola tanulói nyertek lehetőséget az ösztöndíjakra.

„Kedves fiatalok, kedves kadétok, azt hiszem, hogy önök már tettek valamit. Tettek valamit saját magukért, a családjukért, és ezen keresztül a hazájukért is" – hangsúlyozta az államtitkár. Erdélyi Lajos rámutatott: a fiatalok feladata most az, hogy érdeklődési körüknek, tehetségüknek, lehetőségeiknek megfelelően a legjobban tanuljanak, fejlesszék magukat, és gyarapítsák tudásukat.

1599196146

A diákok olyan intézményekben tanulnak, amelyek csatlakoztak a honvédelmi tárca kadétprogramjához. A honvédelmi nevelési program küldetése, hogy a katonai alapismeretek, illetve – az idei tanévtől – a honvédelmi alapismeretek tantárgy oktatásával készítsék fel a kadétokat választott életpályájuk sikeres teljesítésére.

Az államtitkár szavai szerint a honvédelem nemzeti ügy, s ez minden magyar állampolgár kötelessége is, amint az Alaptörvény rögzíti. Különösen fontos ugyanakkor a honvédelem ügyéhez való pozitív társadalmi hozzáállás kialakítása, amit a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program is előtérbe helyez.

Elhangzott az is, hogy idén mind a Lippai Balázs esélyegyenlőséget elősegítő, mind a Béri Balogh Ádám középiskolai ösztöndíj összegét és a kedvezményezettek számát megemelték, s ezekben havi rendszerességgel részesülhetnek az azokat elnyerő diákok.

1599196146

Fotó: Tóth László