Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az orosz gép navigátora szerint nem sértették meg a török légteret

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. november 26. 8:16

Kizárta a török légierő által kedden lelőtt Szu-24 orosz vadászbombázó navigátora, hogy a gép megsértette volna a török légteret.

„Nem először hajtottunk végre a térségben harci berepülést, úgy ismerjük, mint a tenyerünket. Teljesítettük a harci feladatot, és ugyanazon az útvonalon visszatérőben voltunk a légi bázisra" – mondta november 25-én, szerdán Konsztantyin Murahtyin, akit a gép lelövése után szíriai és orosz különleges egységek menekítettek ki a harci övezetből.

Az első pilóta életét vesztette az incidens során.

Murahtyin az orosz televízióban azt is kijelentette, hogy – a török fél állításával ellentétben, amely szerint a gépnek öt perc leforgása alatt összesen 21 ilyen üzenetet küldtek – semmilyen figyelmeztetést nem kaptak, sem rádión, sem szemmel láthatóan.