Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az orosz hadsereg kivizsgálja az ENSZ-konvoj elleni támadást

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. szeptember 22. 8:07

Vizsgálatot indított az orosz hadsereg azoknak a sajtójelentéseknek az ügyében, amelyek szerint a szíriai Aleppónál támadás érte az ENSZ segélyszállító konvoját – közölte szeptember 20-ai, keddi moszkvai sajtótájékoztatóján a Kreml szóvivője.

Dmitrij Peszkov elmondta, hogy az orosz védelmi tárca a nap folyamán tájékoztatást ad a történtekről.
A világszervezet Törökországból érkező segélyszállító teherautóit a szíriai vörös félhold szervezet egyik központjánál érte légitámadás hétfő este, Aleppó városától nyugatra, Urm al-Kubra településnél, ahova élelmiszert és egészségügyi felszerelést vitt. Egy megfigyelőcsoport szerint 12-en életüket vesztették.

John Kirby, az amerikai külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy Washingtont felháborították a történtek, és az ügyet közvetlenül Moszkvával kívánja megtárgyalni.

„A szíriai helyzet nagyon aggasztó" – jelentette ki kedden Peszkov, hozzátéve, hogy kevés remény van a tűzszünet megújítására.
A szóvivő ugyanakkor kitért annak a kérdésnek az egyértelmű megválaszolása elől, hogy véget ért-e Szíriában a fegyvernyugvás. Mint mondta, az orosz-amerikai megállapodás értelmében, amelyet a másik fél nem kíván ismertetni, az amerikaiaknak egy meghatározott idő alatt külön kell választaniuk a terroristákat és a mérsékelt ellenzéket.

„Egyelőre azt tapasztaljuk, hogy amerikai kollégáink nem teljesítették kötelezettségeiket. (…) Az elmúlt egy hét alatt sem sikerült leválasztaniuk a terroristákról az úgynevezett mérsékelt ellenzéket" – mondta.