Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az orosz hadsereg rakétákkal gyakorlatozik az ország nyugati részén

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. június 3. 8:23

Iszkander típusú, illetve bombázó repülőgépekről kilőtt rakétákkal végez lőgyakorlatot az orosz hadsereg az ország nyugati részén – közölte június 2-án, hétfőn az orosz védelmi minisztérium, amely szerint tervbe vett hadgyakorlatról van szó.

A harcászati manőver május 27-én kezdődött és június 5-ig tart. Részt vesz benne a nyugati katonai körzet egyik rakétaegysége, amelynek kötelékében Iszkander-M típusú hadműveleti-harcászati rakéták és nagy távolságra lévő célok megsemmisítésére alkalmas harci repülőgépek teljesítenek szolgálatot.

A hadgyakorlat során nagy pontosságú földi és légi fegyverekkel semmisítenek meg feltételezett célpontokat, begyakorolják a rakétaegység áthelyezését több mint kétezer kilométeres távolságra, felderítő tevékenységet is végeznek, illetve a végén a távolsági légierő parancsnokságával együttműködve robotrepülőgépek megsemmisítését tervezik. A feladatok végrehajtásának hatékonyságát pilóta nélküli repülőgépekkel fogják értékelni – áll a tárca tájékoztatójában.

A minisztérium nem közölte, hogy pontosan mely nyugat-oroszországi térségben tartják a hadgyakorlatot, de hírügynökségek ezzel kapcsolatosan megjegyzik, hogy a szomszédos Ukrajnában igen feszült a helyzet, a hadsereg és a belügyminisztérium katonái második hónapja harcolnak Moszkva-barát szakadár fegyveresekkel.