Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az orosz vezérkari főnök szerint aggasztó a NATO kelet-európai aktivitása

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. május 20. 20:47

Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök szerint aggasztó a NATO megnövekedett katonai aktivitása az Oroszországgal határos területeken, és az „nem járul hozzá Európa biztonságához” – közölte a moszkvai védelmi minisztérium május 19-én, hétfőn.

A minisztérium bejelentése szerint Geraszimov tábornok ezt Knud Bartels dán tábornokkal – az észak-atlanti szövetség Katonai Bizottságának elnökével – közölte egy hétfői, az ukrán válsággal kapcsolatban folytatott telefonbeszélgetés során.

Az ukrajnai válság súlyosbodása miatt a NATO áprilisban 600 katonát küldött Lengyelországba és a balti államokba, valamint hajókat telepített a Földközi-tenger keleti térségébe.

Mindenesetre Brüsszel hétfőn felajánlotta, hogy a következő héten tartsanak egy NATO-Oroszország tanácsülést. Mint Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár mondta, ennek az lenne a célja, hogy „nyitva tartsanak egy csatornát a párbeszéd számára".