Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ukrán válságról egyeztetett Obama és Putyin

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 2. 7:59

Az Ukrajnában kialakult rendkívüli helyzet különböző aspektusait vitatta meg Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama amerikai elnök március 1-jén este folytatott, a Fehér Ház által kezdeményezett másfél órás telefonbeszélgetésük során.

A Kreml sajtószolgálatának beszámolója szerint az orosz elnök azt hangsúlyozta, hogy „amennyiben továbbterjed az erőszak Ukrajna keleti régióira és a Krímre, akkor Oroszország fenntartja magának a jogot saját érdekei és az ott élő orosz ajkú lakosság megvédelmezésére". Putyin felhívta a figyelmet, hogy reális veszélyek fenyegetik az ukrán területen tartózkodó orosz állampolgárok, megannyi honfitársa életét és egészségét. Ezért elképzelhető, hogy Oroszország nemcsak a Krímbe vezényel katonákat, hanem minden olyan ukrán területre, ahol az orosz ajkúak többségben vannak – olvasható a Kreml honlapján. Az orosz katonai erő ukrajnai bevetése kapcsán Obama által hangoztatott aggodalmakra válaszul az orosz elnök utalt a – megfogalmazása szerint a jelenlegi kijevi hatalom által lényegében ösztökélt – ultranacionalista elemek provokációs, bűnös akcióira.

A Fehér Ház közleménye szerint Obama követelte Putyintól, hogy Oroszország rendelje vissza a kivezényelt orosz alakulatokat krími bázisukra, tartózkodjon az ukrán válságba való mindennemű beleavatkozástól, és figyelmeztette őt, hogy Oroszország egyre jobban el fog szigetelődni a nemzetközi közösségtől, ha folytatja az ukrajnai intervenciót. Az amerikai elnök kijelentette, hogy Oroszország egyértelműen megsértette Ukrajna szuverenitását és területi integritását katonai alakulatok Ukrajnába vezénylésével, ami egyúttal a nemzetközi jognak és az ENSZ Alapokmányának a megsértése. Arra bíztatta Putyint, hogy Moszkva békésen tárgyaljon a kijevi hatóságokkal abbéli aggodalmáról, hogy Ukrajnában hogy bánnak az orosz anyanyelvűekkel. Ha szükséges, ehhez kérjen nemzetközi segítséget. Az Egyesült Államok kész részt venni a segítségnyújtásban – tette hozzá. Obama elismerte viszont, hogy Ukrajnának és Oroszországnak szilárd történelmi és kulturális kapcsolatai vannak, és hogy meg kell védeni az ukrajnai orosz ajkúak és más kisebbségek jogait.

Az Egyesült Államok felfüggeszti részvételét a G8-as országcsoport júniusra tervezett, az oroszországi Szocsiban megrendezendő gazdasági csúcstalálkozójának előkészítésében – közölte az elnök, megerősítve ezzel egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő korábbi bejelentését.

Francois Hollande francia elnök is felhívta Putyint, és arra kérte, hogy Oroszország tartózkodjon az erő alkalmazásától Ukrajnában, és a nemzetközi közösséggel közösen keresse a kiutat a válságból – közölte az Elysée-palota. Hollande elmondta, hogy nagyon aggasztja az ukrajnai helyzet. A francia államfő az ukrajnai helyzetről beszélt szombat este Obamával, Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével és Angela Merkel német kancellárral is. Putyint telefonon felhívta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is szombaton.

Semmilyen ürüggyel nem lenne igazolható egy külső katonai beavatkozás Ukrajnában – közölte szombat esti nyilatkozatában a brit kormányfő. David Cameron a Downing Street által nyilvánosságra hozott közlemény szerint a brit kormány e véleményét Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is tolmácsolta telefonon. A brit miniszterelnök szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülésének összehívását Nagy-Britannia kérte, tekintettel a kibontakozóban lévő ukrajnai fejlemények súlyosságára. Cameron közölte: a brit kormány növekvő aggodalommal figyeli az ukrajnai eseményeket. Hozzátette: mindenkinek gondosan mérlegelnie kell, hogy mit cselekszik, és nem a feszültség eszkalálódásáért, hanem enyhítéséért kell dolgozni. „A világ figyel" – hangsúlyozta szombati állásfoglalásában a brit miniszterelnök. Szombaton Oroszország londoni nagykövetét is bekérették a brit külügyminisztériumba, hogy tájékoztassák az ukrajnai fejleményekkel kapcsolatos brit aggodalmakról.

John McCain amerikai republikánus szenátor szombati twitter-üzenetében azt írta: Vlagyimir Putyin vissza akar térni a hidegháborúhoz. McCain azt sürgette, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei haladéktalanul tegyenek lépéseket az ukrajnai orosz agresszióra válaszképpen.