Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Azerbajdzsán növeli katonai kiadásait

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. január 17. 22:00

Azerbajdzsán jelentősen növeli katonai kiadásait – jelentette be egy január 16-án, szerdán megjelent lapinterjúban Ilham Aliyev államfő, és ismét felszólította a szomszédos Örményországot: vonja ki erőit a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahból.

Az elnök nyilatkozata szerint a katonai kiadásokat a tavalyi 3 milliárd dollárról az idén 3,7 milliárdra növelik.

Az Örményországgal ellenséges viszonyban lévő kaukázusi ország a korábbi években is jelentősen növelte katonai kiadásait. Az 1990-es évek háborúi óta nem tört ki hevesebb konfliktus a két volt szovjet köztársaság között, de a határincidensek rendszeresek.

Aliyev az interjúban figyelmeztette a politikai ellenzéket, hogy tartózkodjon a hadsereg szidalmazásától.

Ennek előzménye, hogy szombaton több százan tüntettek Bakuban egy 18 éves katona halála miatt. A tüntetők azzal vádolták a hadsereget, hogy a fiatal a kíméletlen bánásmód miatt halt meg.

Nemzetközi emberi jogi szervezetek gyakran vádolják Aliyev rendszerét azzal, hogy üldözi ellenzékét, a bakui kormányzat szerint azonban az országban valódi demokrácia van.