Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ban Ki Mun: az észak-koreai válság túlságosan elmélyült

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. április 3. 15:36

Az ENSZ főtitkára április 2-án, kedden figyelmeztette az atomlétesítményei újraindítását bejelentő Észak-Koreát, hogy a válság túlságosan elmélyült.

„Az atomfenyegetés nem játék" – szögezte le Ban Ki Mun Andorrában. „Főtitkárként feladatom a háború megakadályozása és a béke felkutatása" – tette hozzá.

„Ezen felül azt is le kell szögeznem, hogy a mostani válság túl messzire jutott" – fogalmazott.

A világszervezet főtitkára hangsúlyozta: meggyőződése, hogy senkinek sem áll szándékában politikai rendszere vagy külpolitikája miatt megtámadni Észak-Koreát, de lehetségesnek tartotta, hogy egyesek határozott választ adnak majd Phenjan minden egyes új, közvetlen katonai provokációjára.

Észak-Korea kedden ismét ujjat húzott a nemzetközi közösséggel, amikor bejelentette, hogy az atomprogramjainak tilalmára vonatkozó ENSZ-határozatok ellenére újraindítja 2007-ben leállított atomreaktorát.

Phenjan közölte: újjáépíti és újraindítja minden atomlétesítményét, s azokat áramtermelésre és katonai célokra egyaránt használják majd. Ezek között van az a jongbjoni reaktor is, amelyet 2007-ben állítottak le egy megállapodás részeként, majd 2008-ban a hűtőtornyát is lebontották.

Phenjan folyamatosan ellenezte atomlétesítményei ellenőrzését, és 2008-ban kivonult azokról a tárgyalásokról, amelyek az Egyesült Államok, Kína, Japán, Oroszország és a két Korea részvételével folytak az észak-koreai atomprogramról.