Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bármilyen észak-koreai „lövedéket” lelőnek a japánok

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. augusztus 10. 10:34

Az esetleges észak-koreai rakétakilövésekre felkészülendő a japán védelmi miniszter utasította a hadsereget, hogy lőjön le bármilyen „lövedéket”, amely a szigetország területe felé repül – közölte augusztus 8-án, hétfőn egy japán kormányzati forrás.

A Kyodo japán hírügynökség szerint az utasítással Inada Tomomi védelmi miniszter azt akarja elérni, hogy a japán hadsereg mindig készen álljon az ország irányába kilőtt lövedékek megsemmisítésére.

Phenjan az utóbbi hónapokban több rakétakísérletet is végrehajtott, és több rakétát Japán irányába lőtt ki. A rakétatesztek előzetes észlelését azonban nehezíti az, hogy az észak-koreai hadsereg mobil indítóállásokból hajtja végre a kilövéseket.

A japán kormány korábban eseti alapon, az észak-koreai rakétakísérletek előkészületeinek észlelésekor rendelte el a lövedékek lelövését.

Phenjan legutóbb múlt hét szerdán hajtott végre rakétakísérletet, a Rodong típusú közepes hatótávolságú rakéta ezer kilométernyi repülés után a tengerbe zuhant, Japán kizárólagos gazdasági övezetében, 250 kilométerre nyugatra az Oga-félszigettől. Ez volt az első alkalom, hogy Japán felségvizeiben vagy közvetlen közelükben csapódott a tengerbe Észak-Koreából indított rakéta.

Tokiónak ekkor nem sikerült előzetesen elrendelni a rakéta lelövését.