Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bennett: „A történelem bekopogott az ajtónkon”

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. január 30. 10:03

Naftali Bennett jobboldali izraeli védelmi miniszter a ciszjordániai zsidó telepek azonnali annektálását követelte szerdán, egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok ismertette közel-keleti béketervét.

Izraelnek azonnal be kell kebeleznie Ciszjordánia 30 százalékát – idézte a Jerusalem Post című izraeli napilap a tárcavezetőt, aki egy tel-avivi biztonsági konferencián nyilatkozott.

Donald Trump amerikai elnök kedden kétállami megoldást javasolt az évtizedek óta húzódó palesztin-izraeli konfliktus rendezésére. Washington elfogadta Jeruzsálemet Izrael egy és oszthatatlan fővárosaként, illetve elismerte Izrael szuverenitását a ciszjordániai palesztin területeken létesített zsidó telepek felett, vagyis e telepek amerikai álláspont szerint a zsidó állam szerves részei. Az amerikai elnök egyben bejelentette, hogy kormányzata elismeri Izrael fennhatóságát a Szíriától elfoglalt Golán-fennsík felett is. Az elképzelések szerint a leendő palesztin állam fővárosa Jeruzsálem peremvárosa, Abu Dis lenne. A palesztinok egyöntetűen elutasították a javaslatot.

– Kedd este a történelem bekopogott az ajtónkon, és egyszeri lehetőséget kínált fel nekünk, hogy kiterjesszük fennhatóságunkat a júdeai és a szamáriai telepekre, a Jordán folyó völgyére és a Holt-tenger északi részére – mondta Bennett. Szerinte ez nagyszerű diplomáciai lehetőség, amelyet nem szabad elszalasztani.

A védelmi miniszter egyúttal elutasította az önálló palesztin állam létrejöttét, amely ugyancsak a terv része. Ha a március 2-i parlamenti választás utánra halasztjuk a döntést, akkor sohasem fog megtörténni a dolog – vélekedett.

Bennett haladéktalanul bizottságot hozott létre, amelynek feladata az annexió menetrendjének és részleteinek kidolgozása.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kedden jelezte: a kormány akár már vasárnap szavazhat a szóban forgó területek bekebelezéséről, de Jariv Levin turizmusért felelős miniszter szerdán azt mondta a katonai rádióadónak, hogy a voksolást technikai okokból elnapolták.